Az ügyészség szerint Kaleta Gábor nem fizetett a 19 ezer pedofil képért

2020. július 24., 13:37

Szerző:

Szél Bernadett független képviselő Polt Péter legfőbb ügyészt kérdezte a Kaleta-ügy részleteiről. Többek között azt szerette volna megtudni, hogy miért tartotta titokban az ügyészség a Kaleta Gábor ellen indult eljárást még a külföldi nyomozás lezárulta után. Arra is rákérdezett, hogy a volt perui nagykövet fizetett-e a nála megtalált felvételekért, és végzett-e más tiltott tevékenységet – vette észre a 444.

Válaszában Polt Péter azt írta:

„Az ügyek egyedi sajátosságainak és az eljárások eredményes lefolytatásának mindenkori szem előtt tartásával történik annak megítélése, hogy az arra jogosult főügyészség mely ügyekben ad ki közleményt. Mindezek mellett az egyes ügyekben érkező egyedi megkeresésekre az ügyészség a jogszabályok keretei között.”

A főügyész most közölte azt is, hogy a nyomozás során nem merült fel arra vonatkozó konkrét adat, hogy Kaleta Gábor fizetett a gépén tárolt felvételekért, illetve a vádiratban írtakon túl más tiltott tevékenységet is végzett volna.

A pedofilháló miatt több mint 300 embert tartóztattak le több mint 30 országból. A darkneten található oldalt egy dél-koreai férfi üzemeltette 2015-től egészen 2018-ig. Az oldalon gyerekekről készült, gyakran kimondottan erőszakos képek és videók voltak. 

A 444 hozzátette, hogy a pedofilok az oldalra ingyen regisztrálhattak, de a videókat nem tudták letölteni, ahhoz „pontokat” kellett gyűjteniük. Ennek több módja volt: pontot ért, ha gyerekpornót töltöttek fel, ha ajánlották az oldalt ismerőseiknek, illetve lehetett fizetni bitconnal is.

Kaleta Gábort július elején egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték gyermekporongráf képek birtoklásáért, és 540 ezer forintos pénzbüntetést is kapott. Számítástechnikai eszközein 19 697 darab, kiskorúakról készült tiltott pornográf felvételt találtak a rendőrök.

Az ügy megy tovább másodfokra, a volt diplomata enyhítésért fellebbezett.