A kakucsi lány gyilkosa iPaden nézegette videókon, ahogyan nőket kínoznak és ölnek meg

2019. szeptember 18. 18:22 - szerző: 168 Óra

Szakértők meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Ítélőtáblán annak a kakucsi fiatalembernek a büntetőügye, aki 2016. március 4-én egy tucat késszúrással kivégezte volt iskolatársát.

Az akkor 20 éves K. Bálint régóta szerelmes volt a szintén kakucsi M. Vivienbe, de a párkapcsolatban élő fiatal lány nem akart tőle semmit. Abba azonban belement, hogy a fiatal férfi néha hazavigye Budapestről. Az ominózus éjszakán a lány egy népligeti diszkóból küldött üzenetet K. Bálintnak, hogy jöjjön érte, és vigye haza.

K. Bálint magával vitte vadásztőrét, majd a kocsiban gyakorlatilag kibelezte a lányt.

A vádirat szerint az volt a célja, hogy megvalósítsa az iPadjére feltöltött szadista felvételeken látottakat. A videókon fedetlen hasú nőket kínoznak, darálnak, illetve ölnek meg nagy pengehosszúságú késekkel - írja a 24.hu

K. Bálint az elsőfokú tárgyaláson többször beismerte bűnösségét, majd visszavonta vallomásait. Volt, hogy azt mondta, Vivien véletlenül szúrta hasba magát, egy másik alkalommal pedig már egy haverjára akarta rákenni az emberölést.

A férfi életfogytiglanit kapott előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért első fokon azzal, hogy leghamarabb 25 év múlva bocsátható szabadon. Ügyvédje a 24.hu-nak azt mondta, a másodfokú eljárás során azt akarják elérni, hogy a bíróság mellőzze a minősítést, vagyis a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés helyett „csak” emberölésért ítéljék el védencét.

Az ügyvéd szerint a legfrissebb szakvélemény azt állapította meg, hogy K. Bálintnak nincsenek szexuális parafíliái, vagyis szexuális devianciái.

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz amelyeket csak 18 éven felüli olvasóinknak ajánlunk.

18