Kabaré újratöltve: meg se kérték rá, de az LMP nem fog össze Rákospalotán

Megfelelő válasz a megfelelő időben.

2018. augusztus 13., 17:51

Szerző:

Hétfőn délelőtt Németh Angéla, Budapest XV. kerületének alpolgámestere bejelentette, hogy függetlenként, de a baloldali pártok támogatásával indul a polgármesterségért a rákospalotai időközi önkormányzati választáson, délutánra pedig már meg is érkezett az LMP és a Momentum válasza egy senki által fel nem tett kérdésre. Vagyis arra, hogy a két párt beáll-e az ellenzéki jelölt mögé a Fidesszel szemben egy olyan kerületben, ahol a baloldal támogatottsága nagyon erős, tehát véletlenül óriási esély van a győzelemre.

A válasz természetesen a nem volt, mind az LMP, mind a Momentum részéről.

Rákospalotán azért kellett választást kiírni, mert Hajdu László polgármester, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa lemondott tisztségéről, miután az április 8-i országgyűlési választáson a DK képviselőjeként bekerült a parlamentbe. Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt ezután jelezte, hogy függetlenként is támogatnák utódjaként Németh Angéla alpolgármestert a Fidesz jelöltjével, László Tamással szemben.

Németh Angéla
Fotó: Facebook

Németh Angéla hétfői bejelentéséből az derült ki,. hogy ezeknek a pártoknak a támogatásával, de a Rászorulókat Támogatók Egyesülete és a Szolidaritás mozgalom színeiben indul a szeptember 30-i választáson. A sajtótájékoztatón sem a jelölt, sem más megjelent személy részéről nem hangzott el, hogy felhívnák a többi ellenzéki pártot a már idén áprilisban is kudarcot vallott választási összefogásra.  Ennek ellenére az LMP máris üzent az azonnali.hu-n keresztül: Kanász-Nagy Máté szóvivő szerint ugyan Németh Angéla egy civil szervezet jelöltjeként indul, „de elég egyértelmű, hogy a Demokratikus Koalíció sakkfigurája, akit mozgatnak a táblán”, így nem kívánják támogatni. Arról viszont még nem döntött a párt, hogy indít-e saját jelöltet, esetleg támogat-e más indulót a Fidesz jelöltjével szemben.

A Momentum szintén rekordgyorsasággal józanította ki az összefogás lázálmát kergetőket, a párt elnöksége már július folyamán arról döntött, hogy nem állít jelöltet, és nem is támogat egyetlen jelöltet sem Rákospalotán.

Döntésüket külön pikánssá teszi, hogy az MSZP és a DK a - szintén szeptember 30-án esedékes - kőbányai időközi polgármester-választáson viszont beállt a Momentum jelöltje, Kovács Róbert mögé.

Az LMP egyébként Kovács Róbertet sem támogatja, mégpedig azért, mert a momentumos jelölt mögött „baloldali konstrukciót” lát – árulta el nagylelkűen Kanász-Nagy Máté.

A Momentum álláspontját némiképp árnyalja egy e-mail, amelyet a párt elnöksége küldött Németh Angélának, jelezve, hogy teljesen távol maradnak a rákospalotai megméretéstől, nem indítanak jelöltet és nem támogatnak senkit, de „lélekben” drukkolnak neki.

„Remélem nyerni fogsz, Angéla, mert nagy szükség lenne erre, nemcsak a 15. kerület jövője miatt, hanem mert országosan is önbizalmat adna az ellenzéknek”

– hangzik a 168 Óra birtokába került e-mail.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.