Jövőtlen jövő – A kormány bezárja az oktatási kiskapukat is

Az Országgyűlés fideszes és kereszténydemokrata többsége elfogadta a köznevelési törvény módosítását annak ellenére, hogy nemcsak az összes szakmai szervezet tiltakozott ellene, hanem minden valószínűség szerint az igennel szavazó képviselők egy jelentős része is, már ha épp eszükbe jutott a saját gyermekük sorsa.

A módosítási javaslatot júniusban nyújtotta be Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes, s ahogyan azt már megszokhattuk, egyéni képviselői indítványként, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül. A kormányzati kommunikáció a módosítás szükségességének indokaként a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók helyzetének rendezését jelölte meg. Ez azonban nem felel meg a valóságnak.

Bár az elmúlt hetekben lényegében mindent meg lehetett tudni a módosítások mibenlétéről – lapunk is több cikkben foglalkozott a témával –, megpróbáljuk összefoglalni a változásokat, valamint azok várható következményeit. Ehhez az Oktpolcafe Facebook-csoport és Szüdi János jogász, egykori oktatási államtitkár szakértői anyagait használtuk.

• 1. A módosítás szerint a kötelező óvodába járás alól már csak a gyermek négyéves koráig kérhet felmentést a szülő. A kérvényt valamely állami szerv fogja elbírálni, azt nem tudni, melyik. A döntés ellen fellebbezni csak eljárási hibára hivatkozva, közigazgatási bíróságon lehet. E döntést 45 napon belül kell meghozni, addig viszont nincs felmentés – a gyereknek be kell járnia az óvodába. E módosítás nem veszi figyelembe azt, hogy ha egy család megteremti a feltételeket a gyermek otthoni fejlődéséhez, akkor nem indokolt onnan kiszakítani. A rendszerből hiányoznak az óvodapedagógusok, a meglévők terhelése pedig tovább nő, akárcsak a már amúgy is nagy létszámú óvodai csoportok, ami nehezíti az egyéni fejlesztést.
• 2. Az óvoda definíciójába belekerült, hogy az „a gyermeket fokozatosan, de különösen az utolsó évében, az iskolai nevelés-oktatásra készíti fel”. Szakemberek szerint ebből az következik, hogy az érési folyamatok módját, egyediségét figyelmen kívül hagyva, egységes elvárásokat támasztanak majd a gyerekekkel szemben, ami ebben a korban káros.

Fotó: MTI/Vajda János

• 3. Kötelező lesz a gyermeket hatéves korától iskolába járatni, és csak a szülő kérheti, hogy a gyermek még egy évig az óvodában maradhasson, az óvodapedagógus már nem. A törvényjavaslatból nem derül ki, hogy milyen indok elfogadható a felmentésre, mint ahogy az sem, milyen esetben kell szakértőt meghallgatni. Ebből az következik, hogy a kiemelt figyelmet nem igénylő, de érzékenyebb, az iskolai közeghez még éretlen idegrendszerű gyerekeket bekényszerítik egy számukra még nem alkalmas környezetbe. Ez az egész életüket rossz irányba befolyásolhatja.
• 4. A tankötelezettség mostantól csak iskolába járással teljesíthető, vagyis: szeptember 1-jétől megszűnik a magántanulói státusz. Ha a szülő megítélése szerint a gyermeknek az előnyös – tehát nem elég indok, hogy nem hátrányos számára –, akkor kérvényezheti a felmentést, de hogy hogyan, kinél, nem tudni. Szinte bizonyos, hogy ez a módosítás alapvetően befolyásolhatja a kiemelt figyelmet nem igénylő, de érzékenyebb gyermekek sorsát, azokét, akik kis csoportban, differenciáló módszerrel, támogató légkörben jól teljesítenek, de egy átlagos mai magyar iskola nagy létszámú osztályában nem tudnak kellőképp fejlődni. Frusztráltságukat változatos tünetekkel mutathatják ki, s ez a pedagógusok, a gyerekek és szüleik részére is nehéz helyzetet teremt. Ráadásul a túlterhelt pedagógusok és a közoktatásba most visszaterelt gyerekek sajátos igényei az oktatás színvonalának további romlását okozhatják.
• 5. A tankönyvellátást csak egy, az állam tulajdonában álló gazdasági társaság közreműködésével lehet biztosítani, az iskola pedig kizárólag a tankönyvjegyzéken szereplő kiadványok közül választhat. Magyarul: eltörlik a szabad tankönyvválasztást. Ennek következményei beláthatatlanok – pontosabban nagyon is beláthatók, kiváltképp annak tudatában, hogy a tankönyveknek egy olyan Nemzeti alaptantervet kell kiszolgálniuk, amelynek hazafiasságáról, jelentsen is ez bármit, Takaró Mihálynak kellett gondoskodnia. Ő az az irodalomtörténész, aki az antiszemita Nyirő Józsefet és a numerus clausus propagátorát, Tormay Cécile-t zseninek tartja, a Nyugatot kis zsidó lapocskának, Kertész Imre magyarságát pedig megkérdőjelezte, hogy csak néhány elemet emeljünk ki a munkásságából.
• 6. Az iskolaigazgató kinevezését a továbbiakban nem véleményezhetik az érintett csoportok, a pedagógusok, a szülők és a tanulók, viszont az intézményvezető „visszahívása” végtelenül egyszerűvé válik: bármikor találhatnak olyan indokot, amivel elmozdíthatják az iskola éléről a vezetőt, és semmi akadálya nem lesz egy jobban tetsző személy kinevezésének.
• 7. A módosítás kivégzi az alternatív iskolákat. Egyrészt minden iskolára kötelezően kiterjesztik az érdemjeggyel és osztályzattal való értékelés elvárását, ami ellentétes számos oktatási intézmény pedagógiai módszerével. Ennél sokkal súlyosabb lépés azonban, hogy az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el a központi kerettantervben foglalt tantárgyi struktúrától. Csakhogy ezen iskolák alternatív mivolta pontosan abból adódik, hogy a saját kerettantervüket a kompetenciákat alapul véve alakítják ki. Így tehát az alternatív intézményeknek egy éven belül módosított kerettantervet kell benyújtaniuk és elfogadtatniuk. Ha ez nem teljesül, a működési engedélyüket visszavonják. Ezzel lényegében megszűnik a szülő minden választási lehetősége, holott a mai magyar közoktatás a jellemzően poroszos légkörű, frontális tanítási módszerével egyáltalán nem veszi figyelembe a gyerekek – és persze a felnőttek – egyéni sajátosságait. Nem csoda, hogy ma Magyarországon körülbelül 1200 óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző és főiskola működik 870 alapítvány, egyesület, közhasznú társaság, gazdasági szervezet és magánszemély fenntartásában. Jellemzően a középosztályhoz, illetve a felső középosztályhoz tartozó családok próbálják ezekbe az intézményekbe menekíteni gyermekeiket az államosított egyeniskolákból. Ezek az iskolák a szabadság kis szigeteinek számítanak, illetve – a köznevelési törvény módosítása utáni egy év múlva – mindez már múlt idejűvé válik. Leginkább épp ez a baj velük: a kormány liberális fészekként tekint rájuk, mert jellemzően nem az erőt, a poroszos rendet, a magolást követelik meg, hanem inkább a tanuló személyiségéből indulnak ki, az ő erényeikre építkeznek szerető, befogadó közegben. Oktatásukban sokkal inkább azon készségek elsajátítására helyezik a hangsúlyt – ezek az együttműködésre való törekvés, a problémamegoldás, a kreativitás és a kommunikáció –, amelyek már megfelelnek annak a megállíthatatlan folyamatnak, amelyet negyedik ipari forradalomnak neveznek. Ezekben az iskolákban tehát nem egyszerű „tantárgyleadás” folyik, a gyerekek különféle projekteket visznek, amelyek keretében önállóan kutatnak. Nem csoda tehát, hogy az elit, illetve azok, akik abban bíznak, hogy utódjuk az elithez tartozik majd – utóbbiak gyakran erejükön felüli tandíjat is bevállalva – mindent megtesznek azért, hogy gyermekük ilyen intézménybe kerüljön. Ezért is kellemetlen meglepetés, hogy a jól érzékelhető fideszes lobbi sem volt képes megállítani a módosításnak ezt a passzusát. Ez pedig csak egyet jelenthet: azt, hogy ez a rendelkezés a miniszterelnök személyes óhaja volt, amivel senki nem mert szembeszállni.

A köznevelési törvény ilyen irányú módosítása illeszkedik azon rendelkezések hosszú sorába, amelyek mind-mind Orbán Viktor társadalmi víziójának kialakításához vezetnek. E vízióban kitüntetett szerephez jutnak az alsóbb rétegek, amelyek sorsát a kormányfő az előző két ciklusban elrendezte, illetve bebetonozta. Mert minden létező szakember megmondta ugyan jó előre, hogy lemorzsolódáshoz vezet az iskolai korhatár 18-ról 16 évre csökkentése, mint ahogy azt is, hogy a közmunkával nem lehet az életnívót érdemlegesen javítani, csak hogy két példát említsünk az intézkedések sorozatából, mindez  pusztába kiáltott szó maradt. Ami nem is csoda, hiszen azt egyik szakértő sem feltételezte, hogy a kormányfőnek éppen ez a szándéka. Márpedig ez volt, s ezt nem is igazán bánta a magát biztonságban és hozzájuk képest kiemelt státuszban érző középosztály, amely meglehetősen leleményesen használta a kiskapuk rendszerét: gyerekét egyházi vagy magániskolába menekítette az alsóbb rétegeknek fenntartott állami iskolapadból. Azzal azonban nem számolt, hogy Orbán Viktor ebben a ciklusban a középosztály helyét jelöli ki, például az alternatív iskolák ellehetetlenítésével, a magántanulói státusz megszüntetésével – bezárja a kiskapukat, amivel alapvetően roncsolja a szülő és a gyermek jogait. Ráadásul ez valószínűleg csak a kezdet. Nem árt e helyütt is felidézni az Indexnek azt az értesülését, miszerint Orbán Viktor egy esetlegesen számára kedvező önkormányzati választás után nagyszabású alkotmánymódosításra készül, amelyhez a legitimációt épp az újabb választási győzelem adná. Az Index úgy tudja, a kormányfő tervei szerint módosulhatnak a munkaadók és a munkavállalók viszonyát szabályozó Alaptörvény-részek, illetve kimondanák például azt is, hogy azonos nemű párok semmilyen körülmények közt ne fogadhassanak örökbe gyereket. Ezekből mind-mind arra lehet következtetni, hogy most a középosztály beterelése zajlik a számára elrendelt pozícióba, ahonnan fölfelé nem vezet út, viszont az életminőség keretei szabadon formálhatók.

Ha ezt a szándékot összevetjük a költségvetési modellszámítás adataival, amelyek szerint 2016 és 2070 között, tehát ötvennégy év alatt a nyugdíjak 1,7 százalékponttal emelkednek, az egészségügyi kiadások 1,1, a hosszú távú ápolásra fordított összegek 0,2 százalékponttal nőnek, az oktatási kiadások pedig 0,5 százalékponttal lesznek magasabbak, akkor meglehetősen riasztó a kép: ez maga a jövőtlen jövő.