Jogtalanul tiltja az állami egészségügyi központ a fotózást a TASZ szerint, nem lehet rejtegetni a kórházi állapotokat

2019. április 30., 16:29

Szerző:

Miután egyre-másra kezdtek nyilvánosságra kerülni a képek a törölközővel és pulóverrel földre ágyazott fekhelyekről, a begipszelt infúziós állványról és a kórházi hűtőben kialakított hentesboltról, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a problémák orvoslása helyett arra utasította a fenntartása alatt álló kórházak vezetőit: hozzák a betegek és látogatók tudomására, hogy a kórház területén nem lehet csak úgy fényképezgetni, ehhez igazgatói engedély kell.

Így jelentek meg a kórházakban a plakátok, amelyek figyelmeztetnek: tilos fényképezni, csak külön igazgatói engedéllyel szabad fotózni – írja a TASZ, amely szerint azonban 

ez a tiltás jogszerűtlen.

A jogvédő szervezet fel is hívta a kórházak figyelmét, hogy az egészségügyi intézmény területén ugyanolyan szabályok szerint lehet fénykép-, videó-, illetve hangfelvételt készíteni, mint bármely más, magántulajdonban nem álló, nyilvános helyen. A felvételkészítés egyedüli feltétele, hogy az mások személyiségi jogát ne sértse. Amennyiben tehát egy beteg vagy látogató az intézmény helyiségeiben úgy kíván képet rögzíteni, hogy azon más (beteg, az intézmény munkavállalója, vagy az intézményben tartózkodó más személy) nem ismerhető fel, akkor

ezt számára megtiltani, illetve engedélyhez kötni nem lehet. 

Az ÁEEK-is elismerte, hogy a fényképfelvétel készítését a kórházakban sem a Polgári Törvénykönyv, sem az egészségügyi törvény nem tiltja, viszont megpróbálnak úgy csinálni, mintha a kórházi fényképezés gátolná a kórházi gyógyító tevékenységet.

Pazar kórházi reggeli valahol Magyarországon
Fotó: korhazikoszt.tumblr.com

A TASZ azt javasolta a kórházigazgatóknak és az ÁEEK-nek, hogy ha a fő problémájuk valóban adatvédelmi indíttatású és nem a takargatnivalók elrejtése, akkor a plakátokon a fényképfelvételek készítését ne megtiltsák, hanem tájékoztassák a betegeket és látogatókat, hogy ezt hogyan tudják szabályszerűen, az adatvédelmi szempontokat figyelembe véve megtenni.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.