2,8 milliót keresett azzal a vecsési házaspár, hogy románoknak szereztek jogosítványt

2020. május 27., 09:44

Szerző:

Egy vecsési házaspár és összesen negyvenöt bűntársuk ellen emeltek vádat közokirat-hamisítás miatt. 2017 januárja és augusztusa között a házaspár Kecskeméten ugyanis ennyi,

többségében külföldi személynek segített illegálisan, pénzért jogosítványhoz jutni,

úgy, hogy egyébként nem feleltek meg a jogszabályi feltételeknek. Főleg romániai állampolgároknak segítettek. A férfi időpontot szervezett a kecskeméti okmányirodába, hamis orvosi alkalmassági véleményt és hamis külföldi vezetői engedélyeket intézett, hogy a megbízói azokat magyar vezetői engedélyekre tudják honosíttatni. A férfi felesége közben ugyanilyen módszerrel öt külföldinek segített illegálisan magyar vezetői engedélyt szerezni. 


A hamisító házaspár meghatalmazással személyesen is eljárt az okmányirodában, de volt olyan is, hogy tolmácsként működtek közre.

A nő 2017 áprilisában saját magának is szerzett jogosulatlanul vezetői engedélyt egy hamis holland vezetői engedélyt honosíttatásával.

A házaspár több mint 2,8 millió forintot szerzett így.

A férfit 39 rendbeli közokirat-hamisítással és 1 rendbeli hamis magánokirat felhasználásával, feleségét 6 rendbeli közokirat-hamisítással vádolják. A negyvenöt megbízónak is közokirat-hamisítás miatt kell bíróság elé állnia. 

Az ügyészség felfüggesztett börtönt indítványozott esetükben, de a férfivel szemben vagyonelkobzást is. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.