Jogerősen is hat év fegyházat kapott egy kiskorú fiúkat molesztáló pécsi férfi

2019. január 14., 11:07

Szerző:

Jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy pécsi férfit, aki 2014 márciusa és szeptembere között több kiskorú fiút is molesztált.

A törvényszék hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vádlottat tavaly szeptemberben első fokon három rendbeli szexuális erőszak, szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntettében, valamint szeméremsértés vétségében találták bűnösnek. 

A másodfokon eljárt törvényszék a Pécsi Járásbíróság határozatát annyiban változtatta meg, hogy a szexuális visszaélést – figyelemmel az elkövetés körülményeire – szeméremsértésnek minősítette. Egyebekben – így a kiszabott büntetés tekintetében is – a határozatot helybenhagyta.

A járásbíróság korábban kötelezte a vádlottat a csaknem ötszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint négy évre kitiltották őt egy pécsi parkból is.

A férfi 2014 tavaszától rendszeresen megjelent a parkban azért, hogy kiskorú fiúkkal megismerkedjen, majd „előttük szeméremsértő magatartást tanúsíthasson vagy őket arra bírja rá". A parkban játszó gyerekeket gyakran fagylaltra, édességre, üdítőre hívta meg, hogy beszélgethessen velük, és eközben gyakran szexuális tartalmú témákat vetett fel. Többüket autóval a szőlőjébe is elvitt, ahol egyebek mellett az ölébe ültette és simogatta őket – derül ki a közleményből.

A vádlott számítógépén csaknem százhúszezer pornográf – köztük fiatalkorú fiúkról és lányokról – készült felvételt találtak.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.