Durva eltérésekre hívta fel a figyelmet a Jobbik a vidéki és budapesti bérek közt

Érdemi lépéseket sürgetett a vidéki bérek fővárosiakhoz felzárkóztatására pénteki miskolci sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

2020. szeptember 11., 17:40

Szerző:

Miként mondta: pártja évek óta szorgalmazza, hogy gazdaságélénkítési lépésekkel vagy adókönnyítésekkel támogassa ezt a célt a kormány, mondván, elfogadhatatlan és

nem normális dolog, hogy ugyanazért a munkáért Borsodban 120, Békésben 130, Szabolcsban 140 ezer forinttal fizetnek kevesebbet, mint Budapesten, ráadásul az árakban nincs ilyen "brutális különbség" a régiók között.

 

Az ellenzéki pártvezető szerint az állami cégek is alkalmazzák a hátrányos megkülönböztetést, arra hivatkozva, hogy a szegényebb vidéken kevesebbért is elmennek dolgozni az emberek.

 

A Jobbik elnöke kiemelte, a vidék leszakadásáért nem a dolgozó, hanem a kormány a felelős.

 

Budapesten, a parlamentben is tudják, hogy a kormányváltás alapvetően vidéken fog eldőlni. Márpedig ha a Fidesz nemet mond a vidékre, akkor bizony a vidék is nemet fog mondani a Fideszre - fogalmazott Jakab Péter, ennek első lehetséges alkalmaként az október 11-i tiszaújvárosi időközi választást említve.

 

(MTI)

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.