Jászberényben megismételték az egész polgármester-választást, fölényesen nyert az ellenzéki jelölt

2019. november 10., 20:35

Szerző:

80,95  százalékon áll a feldolgozottság, és úgy tűnik, fölényesen nyeri a megismételt polgármester-választást Jászberényben az a Budai Lóránt, aki október 13-án még csak 14 vokssal múlta felül fideszes vetélytársát, a a város polgármesterét, Szabó Tamást. Budai Lóránt jelenleg a szavazatok 63.82 százalékával vezet. 

Este fél hétkor közzétett adatok szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban rekordot döntött a részvétel arány,  addig ugyanis a jogosultak 60,22 százaléka szavazott Önkormányzati választáson még soha nem volt ilyen magas ez az arány, október 13-án a választók 43,81 százaléka járult az urnákhoz.

Jászberényben azért kell megismételni a polgármester-választást, mert Szabó Tamás fellebbezést nyújtott be az eredmény ellen. A politikus mindössze 14 szavazattal maradt alul ellenzéki riválisával, Budai Lóránttal (Közösen Jászberényért Egyesület) szemben, és bár a helyi választási bizottság Budai Lórántot nyilvánította győztesnek, a Szegedi Ítélőtábla végül helyt adott a kifogásoknak, amelyek szerint

  • idegenek mentek be a szavazókörökbe,
  • a szavazatszámláló bizottságok tagok „kontrollálatlanul” mozogtak (bármit jelentsen is ez),
  • és volt, aki pénzt ajánlott szavazatokért.

Az egyébként jobbikos Budai Lóránt korábban azt írta, mondvacsinált okokról van szó. 2014-ben Ózdon a szintén jobbikos Janiczak Dávid csinálta meg, amit most ő.

A Fidesz fordítási kísérlete vasárnapa Szekszárdon sem jött össze.