Járóka Lívia családjához is került a hátrányos helyzetű gyerekeknek szánt állami támogatásból

2020. augusztus 28., 07:50

Szerző:

Egy program keretében Járóka Líviához és családtagjaihoz került egy része annak a 35 millió forintos állami támogatásnak, amit a Fidesz EP-képviselője hátrányos helyzetű roma fiatalok felkarolására és futballoktatására kapott. Az ügyet feltáró Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerint védhetetlen az ügy, az Európai Parlament alelnöki posztját betöltő fideszes politikus viszont bocsánatkérést vár, egyúttal azt is elmondta, csak pár hónapig kaptak fizetést a családtagjai, addig a megtakarított pénzüket szánták a programra - írja a 24.hu.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közölte, feljelenti Járóka Líviát, ha a fideszes politikus nem tisztázza, mi lett annak a közel 35 millió forintos támogatásnak a sorsa, amit állami forrásból kapott 2016-ban.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői, Járóka Lívia középen
Fotó: Koszticsák Szilárd

Hadházy előzőleg közérdekű adatigénylés segítségével igyekezett megtudni Járókától, illetve a testvére által vezetett egyesülettől, hogy mire költötték a pénzt, válasz azonban sokáig nem érkezett. Az ellenzéki képviselő június 10-én a sajtótájékoztatón számolt be az ügyről, azt hangoztatva, hogy a fideszes politikus máskor igen szerényen teljesítő egyszemélyes kft.-jébe az állami támogatással szinte forintra megegyező összeg folyt be 2017-ben. Hadházy szerint az, hogy Járóka egyesülete a saját maga egyszemélyes „tanácsadó” cége számára utalta át a pénzt (elsikkasztotta), egyelőre csak feltételezés, ami sajnos nem cáfolható addig, amíg a képviselőnő nem küldi meg, hogy az egyesület mire költötte a 10+25 millió forint támogatást.

A 25, illetve 10 millió forintot a Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesület (JALTE) kapta egy hátrányos helyzetű roma gyerekek focioktatását célul tűző program lebonyolítására, illetve az azzal kapcsolatos működési költségekre. A szervezetnek korábban nem volt jelentősebb projektje, a bevétele sem előtte, sem utána meg sem közelítette a 2016-ost, leginkább a százezres szinten maradt. A Farkas János Program finanszírozása még 2016-ban véget is ért, ám az egyesület elszámolást vagy a roma fiatalok között végzett tevékenységről szóló korrekt beszámolót sehol sem publikált. 

Járóka Lívia a korrupcióinfó után közleményében sértőnek nevezte Hadházy kijelentéseit,

jogi eljárást helyezett kilátásba, továbbá azt állította, átláthatóan és részletesen elszámolt a támogatást nyújtó szervek felé, valamint azt, hogy a cége, a JLR Consulting Kft. számláján nem a JALTE Farkas János Programból származó pénz jelent meg: „a kft. bevételi forrása alapvetően építőipari tevékenység volt”. 

Járóka a feljelentéses fenyegetés után végül magát Hadházyt is megkereste, és személyes találkozót kért, hogy bemutassa a program dokumentációját. A Tiszavasváriban összehozott találkozón többen is részt vettek, Hadházy Ákos az elhangzottakról azt mondta a 24.hu-nak: a fideszes politikus megpróbálta neki megmagyarázni, mit is értett a tanácsadócége, a JLR Consulting esetében az építőipari tevékenységen. Hadházy azt mondta: Járóka közölte vele, hogy a cég bevétele nem a támogatási pénzből ugrott meg, hanem az eladásra szánt családi házuk okán: a csok-szabályok miatt az ingatlant bevitték a kft.-jükbe, mivel a vevő csak így tudta igénybe venni az állami támogatást.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.