Iványi Gábor nem enged – Újra az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

Hasonlóan az előző oldalon röviden ismertetett Adventi nyilatkozathoz – amelynek egyik aláírója Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke –, magának az 1981-ben alapított, egyházi státusszal elismert szervezetnek a kálváriáját sem követi már különösebb sajtófigyelem. Pedig az egyházi jogaitól 2011-ben megfosztott közösség mellett három alkotmánybírósági döntés, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának a magyar államot elmarasztaló ítélete és nemkülönben az Egyesült Államok kormányának figyelmeztetése áll. A kormány mindezek ellenére sem hajlandó visszaadni Iványiék jogait és a jogfosztásból eredő, immár több milliárdos elmaradt támogatását sem. Akkor hogyan tudja fenntartani kiterjedt intézményrendszerét a hozzá köthető alapítványokkal, iskolákkal, szociális szolgáltatásokkal együtt?

2020. január 9., 06:00

Szerző:

– Reménytelennek látja, hogy visszaszerzi a közössége az egyházi jogokat?

– Amíg a Fidesz, illetve Orbán Viktor kormányoz, addig biztosan nem. Bebetonozták a helyzetünket, ugyanis azok a volt egyházak, amelyek önként vállalták azt a megaláztatást, hogy egyesületté alakultak, elvileg visszaszerezhetnék eredeti státuszukat, csak ehhez bejárhatatlan utakat kellene megtenni. Például első lépcsőben fel kellene mutatni többezres támogatói kört. Már itt megbukik a dolog, hiszen tőlünk elvették az szja egyszázalékos felajánlásának jogát, ezzel már nem is tudjuk teljesíteni az előbbi feltételt. Ha mégis, akkor azt kellene vállalnunk, hogy sem más hazai, sem külföldi forrást nem veszünk igénybe. Ez teljesen abszurd, hiszen akkor nem léteznénk, akkor be kellene szüntetnünk a társadalmilag egyébként hasznos és éppen a kormány nem teljesített vállalásait pótló szociális, oktatási tevékenységünket. Vagyis meg kellene szüntetni a működésünket. Végső soron ha ezt az őrültséget is teljesítenénk, a parlament még ezután döntene a Fidesz kétharmadával, hogy hajlandó-e visszaadni az egyházi státuszt.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Jó, ezt ne is folytassuk, értelmetlen törvényeket nem lehet betartani…

– Mi folytatjuk bizony, mert újra az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk. A jogászaink most készítik elő az iratokat.

– Meddig tudják fenntartani ezt az egész hálózatot?

– Nem tudom.

– Most még működik minden?

– Igen, egyelőre, ha nehezen is, de működünk. 

 

Az interjú teljes változatát a 168 Óra csütörtökön megjelent számában olvashatják el. Keressék az újságárusoknál!

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.