Ilyen pech nincs a világon: egy éjszaka alatt négyszer állították meg a rendőrök az ittasan vezető testvérpárt

2020. május 7., 12:15

Szerző:

Egy éjszaka alatt négyszer állítottak elő ittas vezetés miatt egy testvérpárt márciusban Hódmezővásárhelyen, az ügyészség vádat emelt ellenük - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség.

Mint írják, a fivéreket ittas állapotban elkövetett járművezetés, az idősebb férfit emellett járművezetés tiltott átengedése vétségével vádolják.

A testvérpár március 4-én egy rokonlátogatás során egész nap italozott, majd

  • éjjel 11 körül az idősebb - érvényes jogosítvánnyal nem rendelkező - férfi autóba ült, mert tankolni szeretett volna. Nem sokkal éjfél előtt a rendőrök igazoltatták, és mert ittasan vezetett, előállították a rendőrkapitányságra.
  • Az autót szintén ittas öccse vitte el a helyszínről, majd a kocsival ő ment egy óra múlva szabadon bocsátott bátyjáért. Pár perc múlva azonban a járőrök igazoltatták őket, és a fiatalabb férfit bevitték a rendőrségre.
  • Az autóval a bátyja hajtott tovább, és tíz perc múlva az egyenruhások őt is megállították.
  • Két órával később az időközben kiengedett fiatalabb testvér - már jogosítvány nélkül, de még mindig ittasan - újra autóba ült, de a rendőrök egy közúti ellenőrzést követően újra bevitték.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.