Bekeményít a rendőrség az ittas sofőrökkel szemben

2020. január 6., 11:42

Szerző:

Az ittas vezetők tavaly csaknem 1400 balesetet okoztak itthon, ami az összes, személyi sérüléssel járó baleset nyolc százaléka. A halálos baleseteknél az ittasság a második leggyakoribb ok - számolt be róla az M1 Híradója.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy járművet csak az vezethet, akinek nincs a szervezetében alkohol. Aki mégis ittasan, vagy kábítószer hatása alatt vezet járművet, az hatalmas kockázatot vállal és nemcsak saját magát veszélyezteti, hanem a közúti közlekedésben résztvevőket, olykor saját utastársaikat is. Ennek komoly jogi következményei vannak - mondta Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Pest megyei rendőrök a hét végén is akcióznak, hogy kiszűrjék a forgalomból az ittas vezetőket. Akinél a műszer a nullánál nagyobb légalkohol-koncentrációt jelez, az 0,25 ezrelék alatt szabálysértést követ el. Az ittas vezetéssel meggyanúsított sofőröket az ügyészség gyorsított eljárásban állítja bíróság elé.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.