Százhatvannal száguldott az 50-es táblánál részegen, halálos balesetet okozott

2020. június 30., 14:12

Szerző:

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittas állapotban száguldozva elveszítette az uralmát a járműve felett és azzal nekicsapódott egy korlátnak.

A baleset következtében az autó egyik utasa életét vesztette.

A vád szerint a férfi még 2018. április 30-án az éjjeli órákban úgy kezdte vezetni az autóját – amiben rajta kívül még hárman utaztak – hogy a szervezetében a bűncselekményi határ háromszorosára tehető mennyiségű alkohol volt.

A férfi emellett a megengedett 50 km/h sebesség helyett 150-160 km/h sebességgel ment.

A borult idő és a nedves úttest, valamint az ittassága és az extrém módon eltúlzott sebesség miatt a sofőr egy jobbra ívelő útszakaszon elveszítette az uralmát a jármű felett és azzal egy útmenti korlátnak csapódtak.

A korlát fémcsöve az ütközés következtében átszakította az autó jobb hátsó ajtaját. A hátsó ülésen utazó egyik utas a helyszínen meghalt.

Az autó másik két utasa zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.