Itt nem lopnak, hanem visznek – Nehéz elfalazni a Hős utcai nyomort

2017. október 14. 07:54 - szerző: Buják Attila

Nagy a mozgás Kőbányán, a híres-hírhedt Hős utcában, de végig az 1-es vonalán is. Igazoltatások, razziák zajlanak, pofonok csattannak a villamoson. Ingajáratban közlekedik a mentő, a Stadionok megállónál nemrég tizennyolcan feküdtek ki. A vélelmezett kémiai háttér a Kínában kikevert új drog, a feltűnően olcsó herbál. A Hős utcában egymásnak adják a terepet a kereskedelmi tévék forgatócsoportjai, a dílervilág centrumát akarják bemutatni. Mindezt hatósági felügyelet mellett, a rendőri támaszpontok is a Hős utcában állnak. A drog elleni küzdelemből így lesz terepgyakorlat, napi házi feladat.

– Nincs váratlan, „erőteljes pezsgés” a Hős utcában – mondja a doktor, a toxikológus szakág nesztora. Mivel nem kértünk hivatali engedélyt, nyilatkozati tilalom alatt áll. Bár a név titkos, a vélemény szabad. – Mindig ilyen volt a Hős utca. Most egy kicsit szorongatják őket. Más kérdés, hogy eddig senki sem figyelt oda, miközben a cucc minősége egyre vacakabb. És valamit azért vegyen figyelembe: a drog nem ok, hanem következmény, a nyomorúság csatolt része.

A legújabb cucc a biodrog.

– A biodrognál nem a függés számít, hanem az „ütés”. Hogy abban a pillanatban milyen hatalmas impulzust kapsz – ezt állítja Urbanovszky Zsuzsa, a Hős utcában működő közösségfejlesztő csapat, a Kontúr Közhasznú Egyesület aktivistája. A Kontúr a 15./A magasföldszintjén bérel egy romos, lelakott lakást, 6301 forintért. Zsuzsa, mióta idejár, „Hős utca-függő” lett. Minden hamis vád érzékenyen érinti. – A Hungária körúton nemrég meghalt egy szerencsétlen. Azt sem tudták, mibe halt bele, de rögtön a Hős utcára fogták. Végül kiderült, nem a szer lett a veszte.

A Hős utcára mindenki rászállt. A készenlétiek, a TEK, a kerület is itt razziázik. Ötmétereként igazoltatnak, falhoz állítják az asszonyokat, levetetik a cipőket, belenéznek a telefonokba. A hírlapírók sorra gyártják a leleplező cikkeket. Zsuzsa ránk is neheztel.

– A Hős utca most ki lett adva nektek? – kérdezi gyanakodva.

– Nem – mondjuk szemérmesen, s próbaként teszünk egy kört az 1-es villamoson. A vonalnak rossz a híre, főleg péntek este veszélyes. Mi is várjuk a lobbanást, de semmi. Némán bambuló utasok, a hangulat depressziós. Magányunkban a BKV-hoz fordulunk. Informátorunk (nevezzük Ferinek) a vállát vonogatja.

– Mi lenne? Itt aztán utazgathat. Pláne, ha van bérlete is. Egy lány kutyáját lerugdosták a peronról, egy nőnek hátracsavarták a kezét és letépték a retiküljét. Felszállás előtt rugdossák az ajtót. Rágyújtanak az utastérben, és a padlóra hánynak. De ez Budapest – mondja, és széttárja a karját. – Ilyesmi a hatoson is van.

Fotó: Fotó: Bazánth Ivola

Aktív díler után nyomozva visszatérünk a Hős utcába. Dél van, fegyverropogás fogad. Persze a helyzet nem ilyen vad. Jobboldalt téglakerítés nyúlik el, mögötte, a TEK lőterén gyakorlatoznak. A zebránál kék sisakban méreget két fiatal rendőr. Húsz méter után, a második ellenőrzési pontnál igazoltatnak engem is. A Zách utcánál hárman állnak, a Hős utca 15./A előtt ketten. Erősítésként terepjáró érkezik. Elő is ront a ház őrzője, egy barna masztiff, tacskóval keverve. A rendőrautó hátsó ülésén felvonyít egy drogkereső fekete kutya. Polgári erőket is látunk. Előttem tömött hátizsákkal, kezében szatyorral, bicegő cigány asszony halad. Őrá azonnal le is csapnak.

Szakmai hibát követtem el, a riporthoz kék vattadzsekit vettem. Engem is nyomozónak néznek.

– Személyi igazolvány, lakcímkártya? – vigyorog rám a makkfrizurás kamasz, akit húsz méterrel feljebb már igazoltattak. A hangulat ellenséges.

– Forduljon a sajtószolgálatunkhoz – mondja a csákós százados, és ridegen méreget. – Drogügyben nincs információ. Értve?

Értve. Jobbra a nemzetvédelmi egyetem a kollégiummal, árnyas kert, bepucolt házak. Balra a készenlétiek bázisa, a TEK téglakerítése. A hatalom bűvös háromszögébe zárva két piszkosszürke téglatömb a Hős utcai bűntanya. A házak mellett játszótér állt, de az rég volt. A helyén szeméthegy, csalán, flakon- és fecskendőgyűjtemény. Valaki hever is a pad alatt. A hinta fémszerkezetét rég ellopták.

Persze a lopás fogalma a Hős utcában alkalmazhatatlan. Itt nem lopnak, hanem visznek. Brigi, egy családanya a harmadikról azt állítja, nem érdemes kulcsra zárni az ajtót. Mit lehet itt lopni? Koldustól a botot?

A Hős utca hősi napjait elnyelte a köd. Valaha krampácsolók, betanított munkások, rokkantnyugdíjasok éltek itt. Ők kihaltak. A bevándorlók – többnyire „északmagyarok” – és a régebbi Hős utcaiak között tapintható a feszültség. Mondják, a ház valaha nagy család volt. Ha egy asszony leszaladt a közértbe, a szomszédasszony átnézett, hogy megkeverje a főzeléket.

– Ezek hoztak szutyokhírbe minket, a bevándorló köcsögök – mondja egy sárga melegítős roma srác, s az udvaron tántorgó, kigyúrt, tetovált alakra mutat. – Ezek a borsodi szuperdílerek.

A szuperember visszafordul. Helyzet van, távozunk.

A Hős utca a mélyvidékről érkező cigányok át­­me­­neti bázisa. Jönnek a frankhitelesek is, hogy ki­­derüljön, ez az út is a semmibe vezet. Nagy a fluktuáció, pedig amint megürül egy lakás, az önkormányzat azonnal lefalazza. A 124-es, a 129-es falazva, a 105-ös, a 106-os, a 104-es, a 103-as szintén. És ez csak egyetlen emelet. A többi ablakon nehéz, fekete rács, vizesblokk a sarokban. Baj abból adódik, ha egy friss beköltöző a lakásához csatolja. Akkor van egy kis kalamajka. Különben pedig „Minden nedves, minden nehéz. A nyomor országai­­ról térképet rajzol a penész” – írta majdnem száz éve a legnagyobb magyar tényfeltáró. József Attilát nem tudjuk meghaladni.

Állunk a folyosón, csöndesen szitál fejünkre a hamu, néha lerepül egy-egy csikk. A dolgok akkor vadultak el, amikor néhányan úgy döntöttek, ezentúl az ablakon dobálják ki a szemetet. A befalazott téglafelületet látva horrorfélelmeink vannak. A helyiek szerint egyszer öt percen és a szomszéd éberségen múlott, hogy le ne falazzanak egy ottfelejtett, alvó nagypapát. Szerintünk ez legenda. Nem kell ilyesmit híresztelni, mert a Hős utcában az igaz történetek is elég vadak. Egyszer egy kislány a körfolyosó kerítésének támaszkodott, az meg simán kidőlt vele. A gyerek az udvarra zuhant.

– Megúszta – nyugtat Zsuzsa, ami azt jelenti, hogy ez nem pletyka. Megtörtént. Talán a gondviselés rendelése, hogy nincs az udvar rendesen lekövezve.

A két ikerház 1939-ben eleve szükséglakásnak épült, a testvérharcnak mégis előtörténete van. Az A-sok váltig állítják a B lakóiról, hogy „drogterjesztés szempontjából” a B fertőzöttebb. (Igaz, a valódi nagyhalak nem is a Hős utcában laknak.) A két ház, A és a B között gázrobbanás és kövezésügyben tört ki a belvita. A B épület áramot lopott. A kapcsolószekrényt addig buherálták, míg a gázvezeték és a ház felrobbant. A B-t alá kellett dúcolni. Most a B tulajdonosi köre nem akart beszállni az A épület lebetonozásába. Az A tulajdonosi köre viszont nem akart részt vállalni a B falának felstócolásában. Az önkormányzat a szanálásban érdekelt, de nincs pénze 300 új lakásra. A lakó a menekülésben érdekelt. Kapna is rá egymilliót, de nincs önrésze egy új lakáshoz. A beköltöző a beköltözésben érdekelt. Kibontja a falat. A rendőr a razziában érdekelt, a polgármester az újraválasztásban. Mit vesződjön hatszáz cigánnyal?

A széteső közösségi hálót a Kontúr csoport próbálja befoltozni. Nyolc-tíz kétségbeesett aktivista, nagyrészt fiatal nő a gyerekeket próbálja egybegyűjteni. A Norvég Alap pályázata indította őket, jótékony adományt is kapnak. Foglalkoznak közösségfejlesztéssel, pszichotréninggel, munkahelykereséssel. Ez utóbbi nagy kudarc lett, már az indulásnál megbukott. Megbeszélték, délelőtt találkoznak. Húszból hatan voltak ott tízkor. Urbanovszky Zsuzsa szerint a Hős utcai polgár legnagyobb gondja a fogyó idő és cselekvő erő. Hogy néha fel kell kelni és pontosnak lenni. A Hős utcában negyedórákban gondolkodnak. Nem tudják, mit hoz majd a délután.

Beszédes példa Laci „eltűnése”. Lacit otthon keményen fogták. Esténként ahány percet késett, annyi nap szobafogságot kapott. Általánosba a Wesley-be járt Iványi Gáborékhoz. Azért nagyon hálás. Csodás iskola volt. Ő kiköltözne, de nem költözhet. Hatan laknak egy szoba-konyhában, és hiába kapnának az önkormányzattól egymilliót, össze kellene szedni még hárommilliót.

– Kinek van a mai világban hárommilliója?

Hulladékválogatásból él, össze is jön havonta vagy százezer. Ha továbbállhatna, a Bihari utcába menne, gettóból a drogtanyára.

– Érdemes hajtani? – kérdezi tanácstalanul Laci.

Hallgatunk. Megbeszéljük, hogy öt perc múlva találkozunk a lépcsőházban. Megmutatja majd a lakást, miként fér el huszonhat négyzetméteren négy emeletes ágy. Lejattolunk. Laci kimegy, majd örökre eltűnik.

– Elfelejtette szegény – mentegeti Zsuzsa. – Mi ezt nem is értjük. Kimegy, és el is felejt mindent.

Fotó: Fotó: Bazánth Ivola

Briginek helyén van a szíve. A cérnavékony cigány asszony úgy dobálózik az élet mázsáival, mint más a pingponglabdákkal. Eddig két gyereket nevelt, pár hete lett belőle öt. Nővére és sógora – mondja, és keresi a szót – olyan helyre távozott, „ahová nem maguktól mennek az emberek”. Hogy a három gyerek ne kerüljön gondozásba, Brigiék néhány évre magukra vállalták e kis pluszt.

– Szégyen itt lakni – mondja keserűen. – Nézzen körül, láthatja.

Arca akkor fénylik fel egy percre, mikor Zsuzsa a srácokat említi. Mondjuk az imádott nagyfiút, Ádámot.

– Milyen gyerek az Ádám? – provokálja Zsuzsa.

Brigi homlokát ráncolja, a legpontosabb kifejezést keresi. Majd megtalálja.

– Hát ő gyönyörű – vágja ki. És elmosolyodik. Leírja. Magas, sudár, hatalmas, diószín szemekkel, elálló, szép fülekkel. Katonasuliba jár a Lajos utcába. Hát a kislány, a húgocska milyen? Brigi újra gondolkodik.

– Hát megmondom az őszintét. Gyönyörű. Magas, sudár, diószín szemekkel. Gyönyörű.

De a kedvenc mégis a nagyfiú, lejt a pálya. Amint teheti, hozzá tér vissza. Az esték a Hős utcában stresszesek. Ádámnak a rendőrökkel akadt gondja. Igazoltatták, mert a bokorban véletlenül talált egy kést. Nem is kés volt, egy bicska. Nem is bicska, hanem talán tőr. Rá akarták a gyerekre verni, hogy tiltott eszközt birtokol. „Szájba cseszlek”, mondta a rendőr Ádámnak. „Baracskára vitetlek.”

– Ilyet mondani ilyen kisgyereknek… Ádám nem egy késes típus – mordul fel Brigiben a tigrisnő. – Én tudom. Összetörték a telefonját is, földre ejtették. Úgy jött fel sírva hozzám, „nézd, anya, mit csináltak”. Esküszöm, följelentem őket. Magyarországon szólásszabadság van. Vagy nem? Ha bűnöző vagyok, meghunyászkodok. De attól, hogy cigány vagyok és Hős utcai vagyok, szabad ember vagyok.

Elköszönünk. Brigi és Zsuzsa kiegyeznek abban, hogy a Hős utcának már annyi. Brigi bánja, ő ide született. Szanálni nem akarják, a lakókat módszeresen kiszorítják.

Gyerekzsivaj. A kapu előtt a Hős utcában mindig őgyeleg egy csapat kölyök. A Hős utcának kétfajta gyereklakója van. Az egyik, akit ki sem engednek a lakásból, a másik, akit „az utca nevel fel”.

– De felneveli őket – teszi hozzá Zsuzsa. – Ha éhesek, megkennek nekik egy szelet kenyeret, ha fáznak, kapnak egy használt dzsekit. Még orvoshoz is elviszik.

Az egyik kislány kilencéves. Jövőre kezdi az iskolát.

– Így alakult – mondja vállvonogatva. Látszik, hogy nem is nagyon bánja. Mosolyog, mint a nap. 

 

Flesselések és kattogások

– Barackos. Mentünk barackosért, így hívtuk. Aztán később tudtam meg, hogy amit baracknak hívtunk, abban a porban patkányméreg volt. Akik régen szipuztak, mesélték, olyan a hatása a biónak is, mint annak volt – meséli a 21 éves Roland (nevét kérésére megváltoztattuk), aki a Hős utcában nőtt fel, és egy éve szokott le a herbálról.

- Mi volt a jó benne?

- Tökre lehet szeretni a cuccot. Megtanulod kezelni a flesseket, csak lecsatolsz róluk.

Roland azt meséli, annyira kiszedte őt a világból a cucc, hogy időnként saját családtagjait sem ismerte meg.
– Az a rémisztő, amikor nem jutsz hozzá. Akkor ingerlékeny vagy.

Ezt az ingerlékeny állapotot „kattogásnak” is szokták hívni. Flesselések és kattogások között telik az élet, és más nincs is, csak az üresség.

– Egy pakk egy cigi. Egy slukk, és be vagy állva tőle, mint a gerely. Én két slukk után eloltottam a cigit, aztán kicsit később újragyújtottam, újabb két slukkra. Így egy kicsit tovább tartott, mintha egészben letoltam volna. Akkor van gond, ha túlszívod magad. Akkor elájulsz.

Roland 12 éves volt, amikor először beütött.

– Rábíztak a bátyámra, aki a haverjaival jó mókának találta, hogy a kisöcsit befüveztette. Nehéz volt abbahagyni. A csajom terhes lett, és azt éreztem, muszáj ebből kijönni. Egyszer azt éreztem, Isten velem van. Nem voltam beállva, nem lehetett fless. Isten tényleg velem van azóta is – mondja Roland, akinek egy civil szervezet is segített, ahogy Dávid Ferenc, a Kék Pont Alapítvány munkatársa fogalmaz: funkcionálni.

Roland azóta is „funkcionál”, készül a kisbabája születésére, és kortárs segítőként színházi előadásokon keresztül szól azokhoz a fiatalokhoz, akik hasonló cipőben járnak, mint egykoron ő. Sajnos éppen az ilyen kortárs, drogprevenciós programok jutnak el a legkevésbé az állami iskolákba, egy olyan szabály miatt, ami alapján csak a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által minősített szervezetek mehetnek be a köznevelési intézményekbe drogprevenciós programokkal. Ilyen minősített civilek alig vannak, a minősítés ugyanis az állami támogatás feltétele is, és ennek a folyamatnak semmi köze a szakértelemhez, annál inkább a káderpolitikához. 

Ónody-Molnár Dóra