Itt a TEK videója az Iszlám Állam magas rangú vezetőjéről, aki 20 ember lefejezésében vehetett részt

2019. március 22., 21:00

Szerző:

Ibolya Tibor budapesti főügyész bejelentéséből derült ki nemrég, hogy 2018. december 30-án a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hamis papírokkal lebukott az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője. F. Hassan a gyanú szerint öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított. Legalább húsz ember megölésében vett részt, a Terrorelhárítási Központ (TEK) pedig egy videót is közzétett az elfogásáról.

Az egyik felvételen az látszik, hogyan motozzák meg a férfit és viszik a kihallgatására.

A másik felvétel azt mutatja, hogyan érkezett meg a TEK konvoja aa Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti székházához.

A 27 éves szír férfit akkor kapták el, amikor hamis papírokkal akarta igazolni saját maga és a vele utazó nő személyazonosságát. Emiatt a bíróság embercsempészet és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 3 évre kiutasította az országból. A kiutasítás végrehajtása érdekében a férfi idegenrendészeti őrizetbe került, az pedig a EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség együttműködésének köszönhetően derült, ki, hogy F. Hassan 2016 óta az Iszlám Állam tagja. Megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.