Itt a levél, Palkovics László tényleg megzsarolta az MTA-t

A miniszter kilátásba helyezte, hogy ha kell, az Orbán-kormány egy törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.

2019. március 11., 21:30

Szerző: Bíró Veronika

A Magyar Tudományos Akadémia tárgyalódelegációja levélben magyarázza a múlt pénteken aláírt szándéknyilatkozatot. Pénteken Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel megállapodott Lovász László elnökkel, hogy az MTA megtarthatja vagyonát, és a kutatóintézeteket egyben tartva ugyan, de leválasztják az intézményről. A döntés felháborodást keltett a kutatókban, az Akadémiai Dolgozók Fóruma határozott nyilatkozatban utasította el az MTA felszabdalását.

A portálunk birtokába jutott levél a szándéknyilatkozat első pontjával kezdődik, miszerint az MTA elnöke tudomásul vette, hogy a kormány az MTA kutató-hálózatát az MTA-n kívül kívánja működtetni.

A tárgyalódelegáció tagjai, a levél aláírói:

  • Lovász László, az MTA elnöke
  • Török Ádám, az MTA főtitkára
  • Freund Tamás, az MTA alelnöke
  • Vékás Lajos, az MTA alelnöke
  • Fazekas Károly, az AKVT elnöke
  • Kollár László osztályelnök

Rögzítik, hogy meggyőződésük szerint a tudományos kutatás szabadsága és a minőségi elvárások következetes érvényesítése az MTA keretein belül, megújult szervezeti és irányítási keretek között működő intézményhálózattal biztosítható legjobban. „A tárgyalások során azonban miniszter úr elmondta, hogy a kormány nem fogadja el az MTA álláspontját, és az MTA kutatóintézet-hálózat akadémiai köztestülettől független, új szervezeti formában történő működtetését a kormányzati álláspont sarokkövének tartja.

Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az MTA ragaszkodik saját álláspontjához, akkor a kormány törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.

A szándéknyilatkozat megvalósulása esetén egyben maradhat a kutatóhálózat, az MTA megkerülhetetlen lesz ennek szakmai irányításában és döntéseiben, tovább megmaradna a kutatóhálózat ingó és ingatlan vagyona és az MTA „brand” is. A következő időszak fő feladata az lesz, hogy a megállapodás részleteinek kidolgozása során ezeket a célokat és a hozzájuk tartozó garanciákat minél teljesebben érvényesíteni tudjuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan javaslatokat vihessünk a Közgyűlés elé, melyek intézményes biztosítékát nyújtják a független és magas színvonalú tudományos kutatómunkának az MTA intézethálózatában”

– hangzik a levél. Ez azt jelenti, hogy amint az sejthető volt, Lovász László kompromisszumos megoldást kötött azzal, hogy belement az intézetek leválasztásába. Ez ugyanis szembement az Elnökség korábbi döntéseivel, miszerint az MTA minden olyan megoldást elutasít, amelyben elveszik az intézeteket.

Amint arról portálunk elsőként beszámolt, a miniszter február elején megüzente, hogy elkötelezett az MTA átalakítása mellett, és ha kell, az intézetek egy részét elcsatolja, egy részét megszünteti, az MTA pedig megmarad köztestületnek. Kijelentette, ha az MTA nem működik együtt, akkor törvénymódosítással viszi végig tervét.

A mai levél ezt látszik bizonyítani.

Palkovics László és Lovász László
Fotó: Magyar Tudományos Akadémia/Szigeti Tamás

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.