Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Itt a jogerős ítélet, a Lokál hazudott Nagy Blankáról

2019. június 19. 07:47 - szerző: Ágoston Zoltán

A  Fővárosi Ítélőtábla kedden elutasította a Lokál fellebbezését, így jogerőre emelkedett a márciusi ítélet, amely szerint a kormányközeli bulvárlap hazugságokat jelentetett meg Nagy Blankáról, a decemberi kecskeméti tüntetésen elmondott beszédével ismertté vált kiskunhalasi diáklányról.

Fotó: Merész Márton

A beszéd és Bayer Zsolt támadásai nyomán az egész kormánypárti sajtón végigfutott a hír, hogy Nagy Blanka több tárgyból bukásra áll, iskolába is alig jár, továbbá, hogy hiányzásai meghaladják a törvény által lehetővé tett mértéket. Emiatt a diáklány minden olyan kormánypárti lapot beperelt, amelyik közölte a fenti állításokat. A perben bemutatták Nagy Blanka – a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákja – elektronikus bizonyítványait, ezekből kiderül, hogy semmiből nem állt vagy áll bukásra.  

Nagy Blanka ügyvédje, Litresits András a hvg.hu-nak elmondta, hogy a karaktergyilkossági kísérletre elsőként vállalkozó  Ripost és az utánközlő Origo ellen fellebbezés miatt még folyamatban van az eljárás, de az ő esetükben is hasonló jogerős ítéletre elehet számítani.