Itt a Fidesz válasza a forintárfolyamra: mert az ellenzék

2018. július 4. 17:59 - szerző: 168 Óra/MTI

A kormánypártok szerint hazug és álságos, hogy éppen azok beszélnek a forintról, akik nem szavazták meg a forintosítást és kiszolgáltatták a magyar családokat a devizaspekulációnak – mondta az MTI tudósítása szrint Hollik István szerdán Budapesten újságíróknak.

Hollik István felidézte, hogy amikor 2010 után a parlament a devizahitelek forintosításáról szavazott, az ellenzék azt nem támogatta. Szavai szerint a szocialistáktól kezdve az LMP-n, a DK-n át a Jobbikig elutasították a forintosítást. 

A politikus bemutatott egy tablót is , amelyen több, az intézkedésre nemet mondó politikus fotója szerepelt, köztük a Jobbikból Vona Gábor előző és Sneider Tamás jelenlegi elnöké, valamint az LMP-társelnök Szél Bernadetté. Példaként említette még a szocialista Bangóné Borbély Ildikót, Molnár Zsoltot, Korózs Lajost, illetve a Párbeszéd színeiben Szabó Tímeát. Összesen 38 képviselő mondott nemet a forintosításra – jegyezte meg a kormánypárti politikus.

Az állami hírügynökség tudósításából nem derül ki, hogy az elmúlt napokban rendre történelmi csúcsokat döntögető árfolyamról mondott-e valamit