Fideszes politikusok nőellenes mondatait mutatták fel a képviselőnők a parlamentben, Szijjártó Péter gúnyos mosolyát kapták

2020. május 5., 15:34

Szerző:

Közösen tiltakoztak a parlamentben ellenzéki képviselőnők, miután KDNP-s politikusok ötlete nyomán a parlament kedden politikai nyilatkozatban el is utasította az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást. Például Szél Bernadett, Bangóné Borbély Ildikó, Vadai Ágnes, Kunhalmi Ágnes vagy Bősz Anett

mind-mind olyan idézetekkel teli táblákat tartottak fel, amelyeken kormánypárti politikusok korábbi nőellenes mondatai szerepeltek.

A szavazás után tartott sajtótájékoztatón Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök és a kormánypártok háborút indítottak a nők ellen. A döntés elvette annak lehetőségét, hogy hatékonyan lehessen fellépni a nők és a gyermekek elleni erőszak ellen.

A képviselő hangsúlyozta, minden magyar nőért ki akarnak állni, mert az erőszak nem ismer sem pártokat, sem származást, sem vallási hovatartozást.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott:

a Fidesz-KDNP módszere az, hogy "bánt, megaláz, üt",

és mindent elkövet annak érdekében, hogy lejárassa, megsemmisítse azokat, akiknek igazuk van. A kormánypártoknak az a problémája, hogy az Országgyűlésben vannak nők, mert a nők minden nap tükröt tartanak eléjük, közölte. A kormánypártok hatalomgyakorlásának "a legfontosabb eszköze a női nem lejáratása" - mondta.

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese kijelentette:

a Fidesz hazudik, amikor azt állítja, hogy a magyar állam megvédi az erőszak minden áldozatát.

A magyar állam nem védte meg a hatgyermekes Orosz Bernadettet, ahogy nem védte meg Szilágyi István színművészt sem, akit "saját gyermeke vert". Ízléstelen a színész halálának másnapján olyan politikai nyilatkozatot vinni az Országgyűlés elé, ami azt üzeni, hogy az áldozatok nem számítanak - bírált.

A képviselő az áldozatok érdekében azt kérte, hogy hozzanak létre önálló költségvetési alapot, növeljék az iskolapszichológusok számát, építsék be a Nemzeti alaptantervbe a családon belüli erőszak elleni fellépést, képezzék a témában a rendvédelmi és igazságügyi dolgozókat, erősítsék meg a jelzőrendszert és az anyaotthonok kapacitását, valamint indítsanak több vizsgálatot hivatalból.

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a fizikai erőszakot mindig megelőzi a verbális erőszak.

 

Azt állította, hogy az elmúlt hetekben nem csak a parlamentben tapasztalták az ellenzéki képviselőnőkkel és szavazókkal szembeni verbális erőszakot, de a kormánypárti képviselők közösségi oldalain is az látható, hogy az ő szavazóik is "egyre inkább erre az útra tévedtek".

Hangsúlyozta, a verbális erőszak gyakran torkollik fizikai erőszakba, az ellenzék azonban nem szeretné, ha az ország egy olyan úton indulna el, ahol meg lehet verni azokat, akik mást gondolnak a politikáról, az egészségügyről vagy az oktatásról.

Vadai Ágnes kezdeményezi, hogy az ellenzéki politikusok újra nyújtsák be az isztambuli szerződés ratifikálásáról szóló korábbi javaslatukat.

Hohn Kriszitna, az LMP képviselője jelképnek nevezte az isztambuli egyezményt, amit a kormánypártok a politikai nyilatkozat elfogadásával lesöpörtek a színről.

Ezzel a lépéssel sok embertől, látens áldozatoktól vették el a reményt - jelentette ki.

Szél Bernadett (független) azt kérte, hogy a KDNP inkább az egészségügyi és munkaügyi problémákkal foglalkozzon és ne azzal, hogy ellehetetleníti az egyezményt.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.