A fegyelem mellett a járványügyi szabályokat is betartatják az iskolaőrök

2020. szeptember 19., 08:54

Szerző:

Az iskolák többsége nyitottsággal fogadta az intézményekben megjelenő új munkatársakat. 

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy pozitívan fogadták a tanárok és a diákok a szeptember elsején munkába állt iskolaőröket, igaz, a jelenlétük nem mindenkinek tetszik – írja a Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) érkezett visszajelzések alapján a Népszava. Szabó Zsuzsa PSZ-elnök a lapnak elmondta: eddig 7-8 megyéből kaptak beszámolókat az iskolaőri rendszerről, és általánosságban az a tapasztalat, hogy a többség nyitottsággal fogadta őket.

– Vannak olyan pedagógusok is, akik már kifejezetten örülnek az iskolaőrnek, mert olyan fontos feladatokat is átvállalnak, amikre eddig a tanároknak kellett figyelniük – fogalmazott Szabó Zsuzsa. Ilyen például, hogy a diákok helyesen használják-e a maszkokat, kézfertőtlenítőt, betartják-e védőtávolságot. De rájuk szólnak azért is, hogy ne dohányozzanak. Sőt, van olyan intézmény, ahol a hiányzó portás feladatait is elvégzik az iskolaőrök. 

Az egyenruhások feladata viszont elsősorban elsősorban az, hogy visszaszorítsák az iskolai agressziót, valamint a tanárok és a diákok védelmére figyeljenek.

A PSZ elnöke hozzátette: a szakszervezethez beérkezett tapasztalatok alapján az is elmondható, a pedagógusok egy része nem ért egyet azzal, hogy a kormányzat fegyelmező eszközöket is használó iskolaőrökkel akarja visszaszorítani az incidenseket. A PSZ álláspontja is az, hogy a problémákat nem így kell kezelni, hanem asszisztensekkel, iskolapszichológusokkal, gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberekkel.  

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.