Iskolák, shopmark és parkerdő

2019. május 9. 08:30 - szerző: Rab László

Évente 500 millió forintot fordít az önkormányzat a kispesti óvodák és bölcsődék korszerűsítésére. Noha az iskolák fenntartása és működtetése állami kézbe került, ezek felújítása mégsem marad el. Eddig tíz iskolai alapítvány kapott jelentős támogatást.

Fotó: Marton Meresz

Az egyik legnagyobb beruházás a Gyöngyszem Bölcsőde korszerűsítése volt. A kerület saját költségvetéséből csaknem 200 millió forintot áldozott arra, hogy kívül-belül megújuljon az intézmény. A munka kiterjedt a Zrínyi utcai bölcsőde elektromos hálózatának és az épület gépészeti korszerűsítésére is.

Fotó: Merész Márton

Felújították a Huba utcai Wekerlei Tipegők Bölcsődét is. A beruházás során az intézmény vizesblokkjának és főzőkonyhájának gépészeti, elektromos és építészeti felújítását végezték el, ennek költsége 16 millió forint volt.

A Mézeskalács óvoda Beszterce utcai és Kelet utcai épületeinek korszerűsítésére 20-20 millió forintot fordítottak, a közösségi költségvetés keretében további hatmillió forintból újították fel a Beszterce utcai tagóvoda udvarát. 36 millió forint önkormányzati és 30 milliós állami támogatással újult meg a Szivárvány óvoda: ma már napelemes rendszer van az épület tetején. A Zöld Ágacska Óvoda korszerűsítése és az udvar felújítása összesen 60 millió forintba, a Tarkabarka óvoda világításának korszerűsítése és az udvar felújítása több mint 15 millió forintba került.

Fotó: Marton Meresz

Elkészült a tetőtér átalakítása a Pannónia iskolában, a hat csoportszoba és két vizesblokk kialakítására 80 millió forintot fordítottak. Új ebédlője van a 90 éves Gábor iskolának a Fő utcai épületben, az átalakítás 23 millió forintba került. Tanévkezdéskor tíz kispesti iskolai alapítvány (Bolyai, Kós, Gábor, Pannónia, Vass, Puskás, Eötvös, Móra, Deák, Művészeti) kapott egy-egy millió forint támogatást a Kispesti Iskolatámogatási Alapból. A fenntartásában lévő kispesti óvodák eszközbeszerzését 20 millió forinttal támogatta az önkormányzat.

Fotó: Marton Meresz

Épül az új wekerlei kispiac is. A régi épületek bontása után tavaly nyáron kezdődött az átépítés. A Fővárosi Önkormányzat városrehabilitációs pályázatán 110 millió forintot kapott a kerület e beruházásra, az önkormányzat további 110 millióval támogatja a munkálatokat. Az új piacépületek tervei a Wekerlei Társaskörrel, a piacosokkal és az őstermelőkkel egyeztetve készültek. A 862 négyzetméteres terület 476 négyzetmétere épül be, öt üzletet és egy közösségi helyiséget alakítanak ki, visszakerülnek az árusítópultok is a területre. Az építkezés az idén befejeződik.

Tovább szépült a káptalanfüredi tábor: 18,5 millió forint ráfordítással újabb hat faházat építtetett az önkormányzat. Ezekkel együtt már több mint húsz nyaralóház újult meg, illetve épült újjá. Az idén az utolsó hat faház átépítése jön, majd a közösségi terek következnek. A fejlesztés kezdete óta a tábor 30-40 százalékos kihasználtsága 70 százalékosra nőtt.

Fotó: Marton Meresz

A KMO és telephelyeinek korszerűsítésére 15 millió forintot költött az önkormányzat: a főépületben és a Kispesti Kaszinóban belső tér és a vizesblokk, a Mozgás-műhelyben a tető újult meg. A Tér-Köz pályázaton nyert 100 millió forintból és az önkormányzat 53 milliós kötelező önrészéből a KöKi melletti egykori KRESZ-park területe újulhat meg. Pályázatot írt ki az önkormányzat társasházaknak és lakásszövetkezeteknek épületek felújítására is.

Fotó: Marton Meresz

Megnyitotta kapuit a vásárlók előtt a Határ úti Shopmark. Az épület Magyarország első újragondolt, újjáépített bevásárlóközpontja,az átalakítás során a homlokzata, gépészete, térszervezése és a belső kialakítása is megújult. A tervek szerint 2019 nyarán héttermes, 1300 fős mozi nyílik a KöKi terminál bevásárlóközpontban.

Kispest több mint 150 millió forintot költött saját útjainak és járdáinak javítására, parkolók építésére. Hét helyszínen 70 millió forint ráfordítással alakítottak ki 155 állandó parkolót és 40 ideiglenes parkolóhelyet. Elkészült a vizes játszótér, e-töltőállomások épültek, önerőből működik a komposztálási program, népszerűek a lakossági kerületszépítő programok, az eredmények jól mutatják a Zöldprogram sikerességét.

Fotó: Merész Márton

A Berzsenyi utcai vizes játszótér építésére 200 millió forintot fordítottak. A különleges beruházás során kilenc vizes installáció (világítótorony, csúszda, játszóhajó, tengeri csillag, patakmeder zsilippel, párásító delfinek, ivókút, kerékpártároló és padok) került a négyezer négyzetméteres parkba, amely májustól októberig várja a 2–14 éves gyerekeket.

Fotó: Marton Meresz

A távolabbi célok között szerepel, hogy a Vak Bottyán utca és a gyorsforgalmi út között – a szemetes, elhanyagolt kiserdő felújítása után – egy 30 ezer négyzetmétert érintő új parkerdő jöjjön létre, amelyet közösségi térként, rekreációs erdőként használhatnak a kispestiek. Lakossági kérések alapján tervezik napozórét kialakítását, kutyafuttató létesítését és természetes anyagokból készült sporteszközök telepítését.

 

Cikkünk szponzorált tartalom, lapunk 2019. május 9-i Kispest-mellékletének a része.