Iskolai igazgató maradhat Dunakeszin a férfi, aki szerint helyes volt egy vitában felpofoznia egy tanárnőt

2018. november 29., 09:57

Szerző:

Még 2014-ben történt, hogy egy zenekari próbán összevitatkozott a hegedűs és a karmester. Utóbbi, a dunakeszi Farkas Ferenc alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, előbbi tanárnőként dolgozik az intézményben. A  férfi, F. P. a vita hevében arcon ütötte a nőt, K. Katalint, aki ezen felháborodva hadonászni kezdett, és meg is rugdosta a férfit. A tanárnő a próba után a rendőrségen feljelentette az igazgatót, aki viszontváddal élt. 

Azóta három ítélet született, mind ugyanazt mondta ki, vagyis hogy az igazgató valóban megütötte a tanárnőt, de a tanárnő arra túl hevesen, a jogos védelmi helyzeten túlmenően reagált, amikor dühében visszaütött, ezért mindkettejüket elmarasztalták becsületsértés miatt

– írja a 444 az esetről.

A tanárnő elfogadta az ítéletet, míg az igazgató fellebbezett, ezért másodfokra került az ügy. F. P. azt állítja ma is, hogy ő adott helyzetben helyesen cselekedett és szerinte tervezett botránykeltés volt, hogy eltávolítsák őt igazgatói székéből. Ez a jogerős ítélet után sem sikerült, így F. P.-vel nemcsak K. Katalinnak, hanem több olyan szemtanúnak is együtt kellett dolgoznia, aki tanárként vallomást is tett a bíróságon.

A 444 megkereste az önkormányzatot és a Klebersberg Központot is, mit gondolnak, helyesen ül-e továbbra is az igazgató a székében, de érdemi választ nem kapott.

A férfit egyébként még 2013-ban úgy nevezték ki az iskola élére, hogy a pályázatát se az iskola tantestülete, se a szülők, se a Klebelsberg Központ elnöke nem támogatta. A helyi önkormányzat és dunakeszi tankerület vezetője segítették az igazgatói székhez.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.