Rossz hírt kaptak a szülők, akik tovább szeretnék gyereküket óvodában tartani

2020. január 8., 10:41

Szerző:

Már nem kérhetnek vizsgálatot a pedagógiai szakszolgálatnál az óvodapedagógusok, szülők és intézményvezetők arról, alkalmas-e a gyerek az első osztályra. A vonatkozó kormányrendelet erre felhatalmazó részét ugyanis egyszerűen törölték - vette észre a Népszava.

Eddig minden hatodik életévét augusztus 31-ig betöltő, tehát tankötelessé váló gyermek iskolaérettségéről - ha ez másként nem volt eldönthető egyértelműen, vagy ha a kérdésben nem volt egyetértés a szülő és az óvoda között - szakértői bizottsági vizsgálatot kezdeményezhettek az érintettek. A rendelet 2020. január elsejétől hatályos verziójában azonban ezek a bekezdések már nincsenek benne. Csak annyi maradt:„A tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet.”    

Ha a szülő azt szeretné, hogy a gyereke további egy tanévig óvodában maradhasson, az Oktatási Hivatalhoz (OH) kell kérelmet benyújtania. Idén januártól csak ez az intézmény dönthet ebben a kérdésben. Egyébként az erre vonatkozó kérelmeket az OH-nak alapszabályként január 15-ig kell megküldeni, de idén átmenetileg január 31-re módosították a határidőt. A szülőknek eddig van lehetőségük kihasználni azt a „kiskaput” is, hogy ha sikerül január végéig gyerekük iskolahalasztását javasló szakvéleményt szerezniük a pedagógiai szakszolgálattól, akkor nem kell külön az OH-hoz is kérelmet benyújtaniuk. De a rendeletmódosítás miatt azonban csak 2019. december 31-éig volt lehetőségük arra, hogy a szakszolgálatnál kérjék az iskolaérettségi vizsgálatot. Persze decemberben már lehetetlen volt olyan vizsgálati időpontot kapni, amellyel a vizsgálat és az eredmények kiértékelése, a szakvélemény kiállítása befejezhető január 31-ig.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.