Kényszeriskoláztatják a hatéves gyerekeket, de nem mondták meg a szülőknek, kitől kérhető halasztás

2019. augusztus 5., 10:27

Szerző:

A nyár utolsó parlamenti ülésnapján fogadta el a fideszes többségű országgyűlés a köznevelési törvény módosítását, amely kimondta, hogy minden hatéves gyereknek iskolába kell mennie, ha a szülő nem kérvényezi, hogy még egy évet óvodában maradjon a gyermek. Csakhogy a jogszabály mélyen hallgat arról, hogy kihez is kellene ezt a kérvényt benyújtani – derül ki a Népszava cikkéből.

Tanévkezdés - Tanszervásárlás Budapesten 
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A törvény szerint 2020-ban azt a gyereket is iskolába kellene íratni, aki augusztus 31-én tölti be a hatodik életévét, ilyen esetekben pedig az iskolaérettség még kérdőjeles lehet – erről nyilatkozott a lapnak egy szülő, aki viszont nem tudja, hogy hova forduljon.

A Szülői Hang nevű érdekegyeztető fórum képviselője, Miklós György szerint az is nehézséget jelent, hogy a szülőknek januári határidóvel – tehát az áprilisi hagyományos iskolaválasztási határidő előtt – kell benyújtaniuk a kérelmeket, ami még korai lehet sok családnak, hogy döntést hozzon a gyerekről. Hozzátette, hogy ha a törvényben csak megemlített, de ténylegesen a bírálatra nem megjelölt Oktatási Hivatalhoz kell majd a kérelmeket beküldeni, abból gondok adódhatnak. Megtörténhet, hogy ezres nagyságrendben kell majd központilag feldolgozni a kérelmeket, ami nem kedvez a gördülékeny eljárásnak. A szakmai döntés elvileg megköveteli, hogy a gyereket is megvizsgálják, de egyelőre nem látni, erre hogyan lesz mód.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.