Másfél milliárdból újítják fel az iregszemcsei iskolát, de az ebédlő kimaradt a tervekből

2020. július 15., 21:37

Szerző:

Hiába kapott másfél milliárd forintos uniós támogatást Iregszemcse önkormányzata az iskola felújítására, nem sikerült minden tökéletesen. A tervekből ugyanis kimaradt az étkező, így a gyerekeknek minden nap egy kilométert kell gyalogolniuk, hogy ebédet kapjanak – számolt be róla az ATV.

A támogatásnak köszönhetően 16 tantermet alakítanak ki az épületben. A szülők sérelmezik, hogy lassan negyven éve nincs ebédlő az iskolában, és most lett volna rá lehetőség, hogy ezen változtassanak, de ez nem történt meg. Ráadásul elfogadhatatlannak tartják, hogy a gyerekeknek minden alkalommal a 65-ös úton kell átkelniük, ami kifejezetten balesetveszélyes.

– Ebben az ügyben felkerestem a KLIK-et, és elmondtam nekik hogy ezt hiányolják a szülők és a gyerekeik, megkértem őket, segítsenek, módosítsanak rajta. Az volt a válasz, hogy a terv kész, változtatni már nem tudnak

– mondta Farkas János önkormányzati képviselő az ATV Híradójában.

Fotó: ATV Híradó

A falu néhány képviselője végső elkeseredésében Keresztes László Lórántot, az LMP országgyűlési képviselőjét kereste meg, hogy segítsen nekik kiharcolni egy saját iskolai étkezőt. A politikus azt ígérte, hogy személyesen megkeresi az ügyben Süli Jánost, a körzet országgyűlési képviselőjét, hogy tegyen érdemi lépéseket a megoldásért.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.