Intézmények árulása – A nőket fokozottan sújtja a korrupció több fajtája is
A Juhász Borbála és Sági Mirjam által írt összegző anyag, amelynek szerkesztője Ligeti Miklós, a nők elleni erőszak és a szülészeti hálapénz példáján keresztül mutatja be, hogy a közintézmények visszaélésszerű működtetése gyakran a nők hátrányához vezet, sőt akár tragikus élethelyzetbe sodorja őket. A helyzet fenntartásában szerepet játszanak a politikai döntések, az anyagi érdekek és a férfiakat előnyben részesítő gondolkodási beállítódások.
Horvátországban a rendőrség prostitúció elleni ügyosztályának vezetője kenőpénzért fedezte futtatói hálózatok működését. Bulgáriában egy embercsempész csoport feje elleni jogi eljárást addig húztak, amíg befolyásos pártfogói elérték a rá kiszabható büntetési tétel enyhítését. Magyarországon a hatóságok szemetelésért vagy más vétségekért kérik számon a prostituáltakat, elsősorban nőket, miközben a bűncselekményt megvalósító futtatókat, főként férfiakat, sokak szerint azért nem üldözik, mert azok megkenték a rendőröket. A hálapénz következtében nemritkán szükségtelen beavatkozásokat folytatnak le a magyar kórházakban a szülészeti ellátás során, azt viszont gyakran elhanyagolják, aki nem tud fizetni.
Ilyen és ehhez hasonló, nem egyszer mellbevágó példákkal támasztja alá a TI, miért szükséges vizsgálni a korrupció társadalmi nemi vetületét, a nők és a korrupció kapcsolatát, vagyis a nők kitettségét a korrupcióból fakadó hátrányoknak és sérelmeknek. A kutatás során, mint írják, „különlegesen sérülékeny élethelyzeteket vizsgáltunk”, mint amilyen a nők elleni erőszak és a szülészeti hálapénz jelensége. A szerzők tíz, úgynevezett félstrukturált interjút készítettek szakértőkkel, valamint áttekintették a szintén kutatásokon alapuló, idevágó szakirodalmat.
A közgondolkodásban a korrupció elsősorban azt jelenti, hogy a politikusok, hivatalnokok – pozíciójukkal visszaélve, változatos módszerekkel – önmaguknak és saját köreiknek szereznek elsősorban anyagi előnyt. Az így ellopott pénz hiányát túlárazott vagy felesleges beruházásokban, a szükséges fejlesztések, szolgáltatások elmaradásában érzi meg a társadalom.
Habár a pénz és a politika a TI jelen kutatásának fontos témája,
a visszaélések modelljei sokszor hétköznapibb módon működnek, s mégis nehezebben azonosítjuk ezeket korrupcióként. Veszélyességüket növeli, amikor a közgondolkodás elfogadott beállítódásának tűnnek, amelyek ellen nemcsak nehéz küzdeni, de sokak szerint nem is kell.
Ezek a minták valójában hatalmi és alávetettségi helyzeteket állítanak elő. Akik az előnyeiket élvezik, saját érdekükben gátat szabnak nemcsak a változtatási törekvéseknek, de a probléma tudatosodásának is.
A szóban forgó hatalmi szituációk nem pusztán a politikusokkal összefüggésben értelmezhetők. Az intézmények és az állampolgárok közötti viszonyban, de akár a párkapcsolatokban is kialakulhatnak alá-fölé rendeltségi viszonyok.
Azok, akik a hierarchia előnyeit élvezik, nemcsak a kiskapuk kihasználásával, hanem a szabályok számukra kedvező módosításának elérésével vagy a nekik kedvezőtlen szabályok mellőzésével igyekeznek pozíciójukat fenntartani. Segítségükre lehetnek más intézményi szereplők, s nem csupán, mondjuk, a politikai együvé tartozás miatt, hanem anyagi előnyért vagy az azonos gondolkodási minta érvényesülése okán is. Közös hullámhosszuk gyakran a nemek közötti egyenlőtlenség fenntartása. Ha ezt nem is fogalmazzák meg programszerűen, cselekedeteikkel tendenciózusan érvényre juttatják. „Korrupció alatt nemcsak konkrét pénzmozgást vagy jogosulatlan előnyt értettünk, hanem a társadalmi előnyök elosztásának igazságtalan struktúráját, amely fenntartja valamely társadalmi csoport előnyeit más társadalmi csoportok elnyomása árán”, foglalja össze a TI jelentésének bevezetője a kutatók közelítésmódját.
A szerzők az intézmények írott és íratlan szabályait egyaránt elemezték, valamint a tényleges gyakorlatot is, mivel ezek mind-mind okozhatnak hátrányokat. Jelen esetben olyanokat, amelyek specifikusan a nőket sújtják.
A szabályok kétarcúságát példázzák a prostitúcióval kapcsolatos kutatási interjúk. Az egyik szakértő megszólaló, Dés Fanni szociális munkás azt mondta, a szexipar dekriminalizálása nyomán „a centrumban élő férfiak és (…) az állam is (…) sokat profitál abból, hogy szegényebb országokból érkező nőket használnak és zsákmányolnak ki, mert (…) a rendőrségi bírságok is pénzt jelentenek, a turizmus is pénzt jelent, maga a szexipar is pénzt jelent”. Itt tehát a jogi környezet állítja elő a nők hátrányát és alávetését. Másfelől, és ezt már Betlen Anna genderszakértő mondta a kutatóknak, amikor például a rendőrök előállítják
azokat a fiatalkorú prostituáltakat, akiket a jogszabályok szerint áldozatként kellene kezelniük, az „nemcsak igazságtalanság, de korrupció is. Van egy társadalmi cél, ami bele van fogalmazva egy jogszabályba, de ezt a társadalmi célt és az ezt szolgáló jogszabályokat az összes jogalkalmazó megkerüli, nem alkalmazza, félreértelmezi, átfogalmazza, ellentétes jogszabályt hoz és alkalmaz.”
Visszaélésszerű jogalkalmazás történik akkor is, amikor egy bántalmazó párkapcsolat esetén a sértett, legtöbbször a nő ismételt jelzése ellenére a hatóságok azért nem intézkednek megfelelően, mert a bántalmazó állítólag lefizette őket. Ebben az esetben illegális kifizetés történik annak érdekében, hogy jogszabályok és a hatóságok funkciója ne teljesüljön.
Akár megvesztegetés nélkül is, de a szabályokkal való szembehelyezkedés logikája mentén működik az a mechanizmus, amit a kutatási jelentés intézményi árulásnak nevez. A korrupció itt abban érhető tetten, hogy „a társadalmi előnyöket úgy igyekeznek valakik saját maguk, társadalmi csoportjuk vagy mások részére előnyösen elosztani, hogy ezzel vagy megsértenek, vagy nem alkalmaznak, vagy kikerülnek jogszabályokat, törvényeket vagy törvényes eljárásokat”. A hatósági személyek cserben hagyják a kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteket, miközben fenntartják az előnyök egyenlőtlen elosztását a férfiak javára. Ez a magatartás nyilvánul meg a kirendelt igazságügyi szakértők gyakori áldozatellenes állásfoglalásában vagy abban, a kutatásban is idézett esetben, amikor egy elhelyezési vitában a családsegítő szolgálat munkatársa – a szociális szakma eljárási rendjét is áthágva – önkényesen „rendezte” a gyermek helyzetét, s őt a bántalmazó szülőnél helyezte el.
Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a nőket konkrét anyagi hátrány is sújtja, afféle járulékos szankcióként valamiért, amit éppen hogy ellenük követtek el. A kutatók egy olyan döbbenetes esetet is leírnak, amikor a családsegítő a bankkártyát is elvette egy nőtől azzal az indokkal, hogy a férfinál maradt a gyerek – hiszen a nő a bántalmazás elől elmenekült, és ugyancsak a bántalmazás miatt nem tudta magával vinni a gyereket –, ezért a családi pótlékhoz a férfinak kell hozzájutnia. A jogszerűtlen lépést súlyosbította, hogy a bankkártyára érkeztek természetesen más jövedelmek is, következésképpen teljes anyagi kiszolgáltatottságba hozta a nőt a bántalmazó férfival szemben a családsegítő döntése.
Más módon is érheti hátrány a bántalmazott nőket a hatósági eljárás során. Gyakran tévesen rendelnek el mediációt, hiszen amikor valakit megvernek, pszichológiai terror alatt tartanak, a békéltetésnek, közös megegyezésnek nemcsak értelme nincs, de erre törekedni eleve szakmai hiba. Ilyenkor a bántalmazó hamar elfoglalhatja a jó szándékú, együttműködő fél pozícióját. Az áldozatnak viszont a fejére olvassák, hogy nem kooperatív, hiszen tényleg nem kompromisszumra, hanem a drámai helyzetből való szabadulásra törekszik. Mindezért, a költségek megosztása jegyében, a bántalmazottnak még fizetnie is kell. „Megengedhetetlen, amikor egy bántalmazottal kifizettetnek, mit tudom én, 10 ezer forintot a legújabb vesszőfuttatásáért”, mondta Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület munkatársa a kutatási interjúban.
Sokszor még akkor is a bántalmazottnak kell elhagynia a lakást, ahol a bántalmazó férfi családtaggal élt, ha az ingatlannak ő a tulajdonosa.
Még bírósági eljárásban is felmerült szemrehányásként, hogy a sértett a további súlyos következményeket megelőzhette volna, ha elköltözik otthonról, hiába volt övé a lakás. A jogalkalmazókban fel sem vetődik, hogy a bántalmazót kellett volna távol tartani a bántalmazott lakhelyétől.
Ez az ügy egyébként végül annyira súlyossá vált, hogy a nő megölte az őt bántalmazó férfit. A gyilkosság körülményeinek vizsgálata kikerülhetlen. Egy korábbi kutatás, amely női és férfi elítéltek büntetésig vezető útját vizsgálta, azzal a döbbenetes eredménnyel zárult, hogy a megkérdezett nők fele az őt bántalmazó partner életét oltotta ki, miután sokan közülük hiába kértek segítséget orvostól, önkormányzattól vagy rendőrségtől.
Az állami szervek szerepe a hátrányokozásban meghatározó – a kutatás célja pontosan ezeknek a mechanizmusoknak a feltárása volt. A TI idézi azokat az adatokat, amelyek szerint az emberkereskedelem – a kábítószer- és a fegyverkereskedelem után – a határokon átlépő bűnözői körök harmadik legfontosabb profitforrása. Az embercsempészet kevés befektetést igényel, „fontosabb a futtatók manipulatív-meggyőző ereje, társas képessége és bántalmazásra való hajlandósága”. A határokon átívelő emberkereskedelem áldozatai 80 százalékban nők, a szexuális célú emberkereskedelemnél ez az arány 96 százalék.
Az intézményi közreműködés a korrupcióban elsősorban azért veszélyes, mert a közszolgáltatások működésének egész belső logikáját meghatározhatja. Ez akkor is előfordulhat, amikor a cél a segítségnyújtás, például a gyógyítás. Magyarország különösen érintett, hiszen míg uniós átlagban az emberek tíz százaléka fizet hálapénzt az egészségügyben, addig nálunk ez az arány több mint húsz százalék. Kiváltképp áthatja a paraszolvencia jelenléte a várandósgondozást és a szülészetet.
A Transparency Magyarország eddig tisztán a korrupció irányából közelítette meg a hálapénz jelenségét, és azt részben a hatalmi helyzettel való visszaélésként értelmezte, részben pedig büntetőjogi dilemmaként tekintett rá. Az egészségügyi dolgozóknak juttatott nem hivatalos kifizetések ugyanis nemcsak minden érintett fél számára megalázók, de az is időről időre felerősödő vita tárgya, hogy az államnak kell-e, szabad-e büntetnie. E kutatás segít megérteni azt, hogy a hálapénz a társadalmi nemek szempontjából is súlyosan visszás, mivel a nőket aránytalanul sújtja.
Magyarországon az előzetes hálapénz-elfogadás bűncselekmény, ám az utólagos elfogadást a munka törvénykönyve alapján az intézményvezetők engedélyezhetik. Jórészt kénytelenek is ezt megtenni a kínzó orvoshiány, valamint az évtizedes berögzöttségek miatt. Igaz – elsősorban a fiatalabb orvosgeneráció körében –, egyre többen döntenek úgy, hogy nem fogadnak el hálapénzt. Emelkedik a hálapénzmentes kórházi osztályok száma is.
A hálapénz arra is példa, hogyan jön létre a korrupció nyomán többrétegű egyenlőtlenség. Először is az egyes egészségügyi szakmák – azon belül a különböző orvosszakmák – hálapénz-kapacitása eltérő. Másodszor eltérő helyzetben vannak a hierarchia csúcsán álló orvosok az alacsonyabb státuszúakkal szemben. Harmadszor a hálapénz a betegek között is különbséget tesz a fizetőképességük szerint.
További kritikus kérdés, hogy a hálapénz következményeként olyan beavatkozásokra kerülhet sor, amelyek orvosilag nem indokoltak. Az ilyen eljárások az állami vagy társadalombiztosítási költségvetést is indokolatlanul terhelik, vagyis egyes orvosok egyéni nyeresége érdekében közpénzt pazarolnak. A szülészetben ez többnyire valamilyen gyorsító beavatkozást, császármetszést vagy oxitocin alkalmazását jelenti, aminek révén a választott, vagyis hálapénzzel „lekötött” orvos munkaidejére időzíthető a szülés.
A várandóssággal járó bizonytalanságok csökkentésére fizetett „védelmi pénz” azonban nem teremt átlátható viszonyokat a „szolgáltatásban”, meghatározhatatlan, hogyan kényszeríthetné ki ennek az informális szerződésnek a betartatását a gyermekét váró nő, ha mégis probléma merülne fel. „Hogy mi fog történni azzal a pénzzel, amit én illegálisan kifizettem, hatalmas lutri” – mondja Lőrincz Katalin, a Másállapot a szülészetben mozgalom aktivistája. Az ő tapasztalatai „inkább azt mutatják, hogy nem segít a választott orvos”. A szülészeti hálapénz egzakt példája annak, hogy „a nők nagyobb valószínűséggel válnak a korrupció következményeinek elszenvedőivé. Egyrészről a nők relatív szegénysége miatt, másrészről pedig a közszolgáltatásokkal való gyakoribb találkozásuk miatt.”
A TI kutatási jelentése ajánlásokat is megfogalmaz a nőket sújtó korrupció kiküszöbölésére. Olyan javaslatokat tesznek, amelyek egy demokratikus országban sem könnyen megvalósíthatók, de ott elvárható, hogy a folyamatok ezeknek megfelelően alakuljanak.
A nők elleni erőszakkal kapcsolatban
az isztambuli egyezmény ratifikálása mellett a támogatott önkormányzati bérlakások fejlesztése, a kiskorú áldozatok számának pontos felmérése, a nemekre érzékeny költségvetési tervezés bevezetése, az áldozatokkal foglalkozó szakemberek feminista, genderszempontú képzése mind-mind olyan felvetés, amely homlokegyenest szemben áll a jelenlegi magyarországi politikai kurzus irányvonalával.
Az egészségügyre vonatkozóan az átlátható várólisták elérhetősége, a többlépcsős biztosítási rendszer kialakítása, a szülészetben a bábai szemlélet elterjesztése, valamint a választott orvos hálapénzalapú megbízása helyett a jól működő alapellátás működtetése olyan javaslatok, amelyek közül több már három évtizede napirenden van.
Ezeknek a megvalósulása vagy például annak a realizálása, hogy a közpolitikai döntésekbe a kormányzat vonja be az az érintett lányokat és nőket, a politikai klíma nagyszabású változását igényelné. A jelentés rámutat, hogy azokban az országokban, ahol magasabb szintű a nők politikai részvétele, a korrupció is kisebb mértékű. Az összefüggés lényege az, hogy „a liberális demokráciák egyszerre segítik elő a nők részvételét a hatalomban, és csökkentik a korrupciót”.
