Megvan, ki lesz az Index új főszerkesztője

Korábban az Országút című lapnál volt szerkesztő, illetve az Index főszerkesztő-helyettese volt mostanában.

2020. december 2., 13:17

Szerző:

Az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója Fekete-Szalóky Zoltánt nevezte ki a lap megbízott főszerkesztőjének szerdán - írja a Media 1.  

Fekete-Szalóky Zoltán idén ősz óta az Index főszerkesztő-helyettese volt, e minőségében lép most elő a szerkesztőség irányítójává -írják. 

Fekete-Szalóky Zoltán az Index előtt az idén indult Országút című kormányközeli kulturális-közéleti lapnál volt rövid ideig szerkesztő, azt megelőzően pedig éveken át az InfoRádiónak volt felelős szerkesztője -írja a Media 1. 

A Media1 információját a szakember kinevezéséről indexes forrásból is megerősítették. Megtudták, egyelőre megbízottként bízták Fekete-Szalóky Zoltánra az Index szerkesztőségének irányítását. Kitzinger Szonja főszerkesztő-helyettesként segíti ezután is Fekete-Szalóky munkáját. Más főszerkesztő-helyettes egyelőre nincs a lapnál.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.