Kirúgták az Index főszerkesztőjét, mert „nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat kontrollálni"

2020. július 22., 12:26

Szerző:

Menesztették posztjáról az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot szerda délelőtt – írja a 444.

A kiadó tulajdonosa, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriuma, illetve annak elnöke, Bodolai László hozta meg a döntést, amelyről Bodolai levélben tájékoztatta a kollégáit.

Fotó: Index/Németh Sz. Péter

A kiadó közleményt adott ki a döntésről. Ebben többek között az áll, hogy az

„Index.hu Zrt igazgatósága mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, és az igazgatóság elnöke a mai napon kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését. Bodolai László elnök további intézkedésként a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel, valamint szintén a mai nappal bekerült a társaság igazgatóságába Sztankóczy András, jogász, újságíró is.” 

Bodolai levelet is írt a szerkesztőségnek, amelyben jelezte, hogy a lap függetlensége nincs és nem volt veszélyben,

„jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik.”   

Bodolai szerint az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni, ezért döntött a menesztéséről.

Júniusban az Index szerkesztősége átállította a szabadindex.eu oldal szabadságmérőjét „függetlenről” „veszélyben”-re. Ez a portál az Index szerkesztőségének tagjaié, amit akkor hoztak létre, amikor a lap tulajdonosi hátterében súlyos változások következtek be.

Március végén Vaszily Miklós, a TV2 Csoport elnöke lett a lap hirdetési felületeit értékesítő és több más portált kiadó IndaMedia Csoport új társtulajdonosa.

A barométer átváltásának hátterében az állt, hogy nemrég az Indamediával szerződő Gerényi Gábor médiatulajdonos és Erdélyi Zsolt reklámszakember a cég átalakítására és egyes rovatok kiszervezésére tettek javaslatot, miszerint a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szervezték volna ki.

Dull Szabolcsot ezt követően kitették az igazgatótanácsból, de a főszerkesztői posztról nem mentették fel.

A vezérigazgató Pusztay András lemondott az átszervezési tervek miatt, utódja, Ződi Zsolt egy héten belül szintén lemondott tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy miután megismerte a cég pénzügyi helyzetét, arra jutott, hogy egy ekkora szervezetre vonatkozó változtatások véghezvitele túl nagy feladat számára.

Ződi Zsolt távozását követően, június végén Dull Szabolcs szolgálati közleményt tett közzé. Ebben azt írta, hogy 

„a történések a szerkesztőség feje fölött zajlanak, beleszólásunk, ráhatásunk nincs ezekre. Egy hét alatt két vezérigazgató távozott, és egyelőre mi sem tudjuk, ki lesz a következő a poszton. És azt sem tudjuk, milyen változtatások véghez viteléről van szó.” 

Dull Szabolcs 2014 óta dolgozott az Indexben, 2019 decemberében lett annak főszerkesztője.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.