Az Index szerkesztőségének három vezetője és több mint ötven munkatársa kezdeményezte a felmondását péntek délben

2020. július 24., 12:34

Szerző:

Pénteken kezdeményezte munkaviszonya megszüntetését az Index szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több mint ötven munkatársa szintén kezdeményezte a felmondását.

Döntésüket azután hozták meg, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd nemet mondott a szerkesztőségnek arra a kérésére, hogy a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében helyezze őt vissza a pozíciójába. A lap szerkesztősége szerdán egyhangú nyilatkozatban állt ki a menesztett főszerkesztő mellett, elfogadhatatlannak nevezve Bodolai döntését.

Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás.

Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült. A menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, arra nem tudunk másként tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletre - írják szolgálati közleményükben.

Ilyen körülmények között, Bodolai döntése után a vezető szerkesztő és a két főszerkesztő-helyettes nem látta tovább biztosítottnak a független működés alapvető feltételeit, ezért kezdeményezte a távozását.

A felmondásukat Dull Szabolcs főszerkesztő menesztése után benyújtott szerkesztőségi munkatársak névsora ITT található.

Azok, akik a mai napon nem adták be a felmondásukat, (egyelőre) nem azért nem szerepelnek a listán, mert elfogadhatónak tartják a kialakult helyzetet, illetve sokan akár egyszerűen szabadságon vannak.

A 444.hu helyszíni tudósítása a felmondásokról:

 

 

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.