Tüntetés szerveződik az Index-ügy miatt, a lap igazgatóságának elnöke állítja, senkit sem zsarolt meg

2020. július 22., 19:49

Szerző:

Az elmúlt hetek belső folyamatai miatt érlelődött benne, hogy elbocsátja Dull Szabolcsot az Index éléről – mondta el a Pesti Hírlapnak az Index igazgatóságának elnöke. Bodolai László a lapnak azt mondta,

senkit sem zsarolt meg.

– Felajánlottuk neki a jogszabályok által rögzített módon a közös megegyezéssel történő felmondást – mondta Bodolai. – Ebben természetesen szerepelt titoktartási nyilatkozat, épp olyan, amilyet bármelyik cég használ. Közös megegyezés esetén természetesen végkielégítés is jár a munkavállalónak. Dull Szabolcs egy órás gondolkodási időt kért, majd ezt követően jelezte, hogy nem akarja a közös megegyezéssel történő szerződésbontást, a rendes felmondást fogadja el.

Esküt tettek a Nemzeti Választási Bizottságba delegált tagoBodolai László aláírja kinevezési okmányát a választási bizottságba, mint LMP-s delegált 2018-ban. 

Majd így folytatta: "Ugyanezt írta alá, amikor szerződést kötöttünk vele és a rendes felmondás esetében is ugyanez vonatkozik rá. Bárhogy is vált el az utunk, pontosan ugyanolyan titoktartási rendelkezések vonatkoznak Dull Szabolcsra – tette hozzá. Bodolai elmondta:

a jelenlegi feszült helyzetben Dull lépését nem úgy értékeli, mint ami az Index működésének és stabilitásának előnyére válik.

A főszerkesztői pozíció betöltéséről elmondta: jelen pillanatban a főszerkesztő-helyettesek koordinálják a portál működését. Bodolai László úgy látja, ez a működési mód nem egyedi jelenség.

Közben péntek este tüntetést szervez a Momentum az Index óbudai szerkesztősége elé.

A „Szabad ország, szabad sajtó! Tüntetés a magyar sajtószabadságért” elnevezésű eseményt július 24-én tartják. Mint írják, „egy demokráciában nem történhet olyan, hogy “szervezeti átalakításokra” és “szinergiákra” hivatkozva egy kormányközeli tulajdonos egyik napról a másikra elküldi az ország legismertebb online hírportáljának a szerkesztőjét. Mindezt persze úgy, hogy közben mindenki tudja, hogy a céljuk kizárólag annyi, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki nem ért egyet velük, aki megírja a valóságot.”

A résztvevők az óbudai gyülekező után a budai Karmelita Kolostor, azaz a Miniszterelnökség épülete elé vonulnak majd.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.