Nem lehet bejegyezni a tavozoindexesek.hu domaint

2020. július 30., 16:53

Szerző:

Miután az Index felmondott munkatársai létrehoztak Távozó indexesek néven egy Facebook-oldalt, egy olvasójuk, a húszas évei végén járó informatikus, vagyis X. eldöntötte, hogy lefoglalja a tavozoindexesek.hu domaint, aztán odaajándékozza nekik – írja a 444.

Ez viszont nem jött össze. A 444 információi szerint Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány vezetője július 27-én hivatalos tiltakozó levélben fordult a Magyar Telekomhoz mint domainregisztrátorhoz, azt kérve, hogy utasítsák el annak regisztrációját, több más, a napokban kérelmezett domainnevével együtt.

Kiderült, hogy július 22-t óta 27 különféle, valamilyen fokon az Indexre utaló domainnév bejegyzését kérték, döntő részben magánszemélyek. Olyanokat például, hogy 

inddex.hu, inndex.hu, innddex.hu, 1ndex.hu, index1.hu. 

Bodolai levele szerint a kérelmezett webcímek megtévesztésig hasonlítanak az általuk használt domainnévhez, ezért a felhasználók összetéveszthetik azokat.

X. levelet kapott a regisztrátortól, amelyben az állt, hogy az Index úgynevezett Tanácsadó Testületi (TT) eljárást kezdeményez a név ügyében. Ez pedig azt jelenti, hogy X.-nek 100 ezer forintot be kellene fizetnie, ha meg akarja kapni a domaint.

„Az index szóra védjegy igazolás van érvényben, a regisztráció indítását az Ön nevére emiatt kifogásolják”

– írta a regisztrátor.

Az Index szinte teljes szerkesztősége felmondott július 24-én, miután a vezetőség nem helyezte vissza pozíciójába a kirúgott főszerkesztőt, Dull Szabolcsot.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.