Így „dübörgünk” mi - A hamis „teljes foglalkoztatás” vermébe estünk

2020. augusztus 4. 09:36 - szerző: Bonta Miklós

A kormányfő még mindig a „magyar modell” bűvöletében él – mondja Bodnár Zoltán. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi alelnöke szerint Orbán Viktor számára csak a jól kommunikálható politikai termékek a fontosak.

Ha valaki a magyar kormányfőt hallgatja, nem könnyű eligazodni, vajon hogyan is áll helyt a mai Magyarország a járvány okozta válság viharában.

Orbán Viktor nem érti a makrogazdasági folyamatokat, nála ezek a kérdések csak politikai-kommunikációs szövegkörnyezetben jelennek meg. Mint például: „Legyen Magyarországon a legnagyobb a gazdasági növekedés, hogy elmondhassuk, a magyar modell remekül működik.” Eközben, úgymond, „Nyugat-Európa válságból válságba kerül, míg a magyar gazdaság dübörög”. Vagy mindenképpen legyen 3 százalék alatt a GDP-arányos költségvetési hiány, hogy ne kerüljünk túlzottdeficit-eljárás alá, és az Európai Unió ne akarjon beleszólni a magyar gazdaságpolitikába. Vagy, mint erre volt példa, „Fizessük vissza a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió hitelét”. Sokkal drágább piaci forrásból, mert ezzel „visszanyerjük a szuverenitásunkat”.

Mit tett ebben a helyzetben a jegybank?

Matolcsy György elnök ezeket az orbáni szólamokat igyekszik kiszolgálni, de a következményekkel nem sokat törődik.

Beszűkítették a pénzügyi politika mozgásterét, amely egy váratlan válság idején a jegybank rendelkezésére állhatna. Közismert, hogy a koronavírus-járványnak drámai világgazdasági és hazai következményei vannak, olyanok, amelyek az 1929–1932-es nagy világgazdasági válsághoz mérhetők. Egy ilyen helyzetben az amúgy is rendkívül alacsony, 0,75 százalékos irányadó kamat csökkentése 0,6 százalékra, a pénzügyi folyamatokra már nincs érdemi hatással. Ezért a gazdaság élénkítésére szánt pénzmennyiség döntő része meglehetősen koncentráltan, nagyobb tételekben jut beruházási programokra a legjelentősebb hazai vállalati szereplőknek. A kis és közepes cégekhez viszont alig jut el.

Fotó: Marton Meresz

Ennek a monetáris politikának milyen hatása van az infláció alakulására, amely egy ideje már a megengedhetőnek tartott sáv négyszázalékos felső széléhez közelít?

Sőt, a lakosság által érzékelt infláció ennél lényegesen nagyobb, s az marad az előttünk álló időszakban is. Tudvalévő, hogy válság idején a lakossági fogyasztás szerkezete lényegesen átalakul, az élelmiszerek, alapvető fogyasztási cikkek súlya lényegesen nagyobb, miközben a KSH statisztikai rendszere az infláció számításánál a két évvel ezelőtti fogyasztási szerkezetet veszi alapul. Mindez a hirtelen megugrott munkanélküliséggel – következésképpen jövedelemnélküliséggel együtt – igen súlyos hatású.

Az újabb és újabb jegybanki eszközök alkalmazása mégis inkább pozitívumként értékelhető, hiszen azt jelzi, hogy az MNB alkalmazkodik a változó helyzethez.

Valóban alkalmazkodni igyekszik, ám ezek az újabb és újabb eszközök zavart okoznak a piaci szereplők tájékozódási lehetőségeiben. Ma már azt sem nagyon lehet megmondani, hogy a jegybank hol akar valójában befolyást gyakorolni. A háztartások megtakarításainál pedig önmagában az a kérdés, hogy az MNB vagy a kormány alakítja-e a monetáris politikának ezt a részét, hiszen az úgynevezett szuperkötvények kibocsátásával a kormány átvette a kamatmeghatározás feladatát. Másfelől Matolcsy György még mindig azt gondolja, hogy nemcsak a monetáris politikáért felelős jegybankelnök, hanem egyúttal a gazdaságpolitika irányítója is, amikor a kedvezményes hitelprogramnál egyes ágazatokat előnyben részesítenek a többiekkel szemben. Ám ne feledjük: az MNB-nek nem az a dolga, hogy eldöntse, melyik szektort, az agráriumot, a turizmust vagy éppen a járműipart szükséges fejleszteni.

Ezek súlyos szereptévesztések, éppen úgy, mint amikor Matolcsy György „tudományos munkásságának” részeként nagy ívű víziókat, geopolitikai elméleteket vázol fel.

A jegybank a kormánnyal szemben mégis – ténylegesen friss tőkét nyújtva – lépett a válság okozta károk mérséklése érdekében.

Ezt kifejezetten pozitívan értékelem. Az MNB gyorsan reagált, például a törlesztési moratóriummal, a meglévő hitelprogramok növelésével, az állampapírok vásárlására való nyitottsággal. Ehhez képest a „minden idők legnagyobb, történelmi jelentőségű gazdaságvédelmi programja”, amiről Orbán Viktor beszélt, lényegében nincs, és soha nem is létezett. Üres propagandaszöveg. Friss pénz alig van a kormánynak ebben e csomagjában, ami történik, az nem más az, mint a költségvetési előirányzatok átcsoportosítása és átkeresztelése. Java részük lényegében megszorítás, de még ennek a pénznek a címzettjei is a NER-klientúra tagjai.

Az Orbán-kormány tökéletesen érzéketlen a válság okozta szociális problémákra. Vajon miért?

Minden propagandaszöveg ellenére a kormány semmi érdemlegeset nem tett a munkahelyek megtartása érdekében.

A bérkiegészítési programot jóval a nagy elbocsátási hullám után hirdették meg, rendkívül nehézkes adminisztrációhoz kötötték. Ugyanígy az álláskeresők támogatása is korlátozott, és olykor megalázóan körülményes. Ez a hozzáállás gazdaságpolitikai szempontból is teljesen érthetetlen, a munkahelyek megtartására fordított költségvetési támogatás a gazdaságban keresletet jelent, az így bérhez jutók ezt a pénzt nem megtakarítják, hanem alapvető fogyasztási cikkekre költik, aminek az áfatartalma közvetlenül visszaáramlik a költségvetésbe, keresletet generál, és más munkahelyek megtartását segíti elő egy önmagát erősítő folyamatban. Ehelyett Orbán Viktor közmunkát ígér az állásukat veszítetteknek, ami – kiváltképpen a kisebb településeken – csak a NER-nek való kiszolgáltatottságot erősíti.

Fotó: Marton Meresz

A kormánynak miért volt olyan sürgős, hogy a 2021. évi költségvetést már most elfogadja, hiszen az Európai Unió – a válságra tekintettel – engedélyezte az őszi törvénybe iktatást?

Ennek a néhány éve követett gyakorlatnak megfelelő költségvetést nyugodtan nevezhetjük virtuálisnak. Az ilyen büdzsé számai nem értelmezhetők, mert nem jelentenek semmit. Június végén békeidőben sem lehet látni, hogy mi lesz december végére, az idén pedig még csak becsülni sem lehet, hiszen nem tudjuk, hogy a járvány esetleges második hullámának milyen gazdasági hatásai lesznek. Azért is virtuális, mert az államháztartási szabályok szerint a kormány költségvetési mozgástere lényegében korlátlan. Nagy értékű költségvetési programokat csak összevontan, egy semmitmondó címmel ellátott előirányzatban mutatnak be. A magyar parlament alkotmányos költségvetési jogát az elmúlt években lényegében kiherélték.

Válságok idején az állam mint tulajdonos világszerte erőteljesebben jelenik meg a magántársaságokban, hogy működésüket biztosítsa, az esetleges csődtől megmentse a cégeket. Nálunk ilyenre most nem találunk példát.

Bevett válságkezelési gyakorlat, hogy az állam tőkeemeléssel biztosítja egy-egy cég működőképességét, és ezzel tulajdont szerez, amit utóbb, a helyzet stabilizálódása után, értékesít. Nálunk a Fidesz-kormány az adófizetők pénzét osztogatja a hozzá közel álló magántársaságoknak, most vissza nem térítendő „fejlesztési” támogatásként. Korábban ezt inkább leplezetten csinálták. A bajor kormánytól teljesen feleslegesen megvásárolt MKB Bankot közpénzből pucolták ki, hogy utána fölöttébb zavaros körülmények között Mészáros Lőrinc milliárdos érdekcsoportjának tulajdonába játsszák át. Ezzel párhuzamosan zajlott a takarékszövetkezeti rendszer konfiskálása. Meggyőződésem szerint mindkettő egy előre elgondolt forgatókönyv szerint zajlott le. Célja az volt, hogy

a kormányfő köré tömörült oligarchák révén egy olyan nagy méretű, „nemzeti”, univerzális bank jöjjön létre, amely a hazai piacvezető bank, az OTP versenytársa lehet.

Ehhez harmadikként csatlakoztatják a szintén feleslegesen és meglehetősen drágán megvásárolt Budapest Bankot. Egy ilyen hármas fúzió tartalmilag racionális lehet: az MKB-nak jelentős nagyvállalati és értékes lakossági ügyfélköre van, a Budapest Bank a lakossági üzletág mellett a kis- és középvállalkozásokra fókuszál, a takarékrendszer országos hálózata és ügyfélköre jól kiegészítheti egymást. Ám ennek az egész konstrukciónak az az alapvető baja, hogy nem szerves fejlődés révén jön létre, hanem költségvetési pénzeket felemésztő tranzakció útján. Ezt a majdani nagybankot a kormányzat minden szempontból a sajátjának tekinti majd, s odatereli az összes, a NER-hatókörében lévő üzletet a forrás- és az eszközoldalon egyaránt. Szó sem lesz tehát tiszta piaci versenyről, ami rendkívül magas, már rendszerszintű kockázatot jelent.