Igazságügyi orvosszakértő vizsgálja meg Kósa Lajos csengeri örökösnőjének az elmeállapotát

2018. november 16., 16:09

Szerző:

Igazságügyi orvosszakértő vizsgálja meg az előzetes letartóztatsában lévő, csengeri örökösnőként elhíresült Sz. Gáborné egészségi állapotát – tudta meg a Zoom. A nő ügyvédje, Helmeczy László elmondta hogy fizikai mellett Sz. Gáborné lelki állapotát is felmérik, elmeorvosi vizsgálatára is sor kerül.

Hazahozták és őrizetbe vették Szabó Gábornét, a csengeri örökösnőt
Fotó: Forrás: police.hu

Az igazságügyi szakértői vizsgálatot a Nemzeti Nyomozó Iroda előterjesztésére rendelték el. Helmeczy László szerint ügyfele nagyon lefogyott a rácsok mögött.

Sz. Gáborné – akinek egy hiteles közjegyzői okirat tanúsága szerint egy 4,3 milliárd eurós (átszámítva (átszámítva 1300 milliárd forintos) örökség kezelésével sikerült megbíznia Kósa Lajost – legutóbbi vallomásában azt állította, hogy a fideszes politikus is kiutazott vele Svájcba intézni a hagyatékot. Ezért azt kérte – amit ügyvédje is indítványozott -, hogy Kósa Lajost tanúként hallgassák meg az ügyben.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.