Jön a melegfront, de keleten akár havazhat is

A nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul csütörtökön.

2021. január 28., 06:43

Szerző:

A hét elején fagyosan indultak a reggelek, csütörtökön viszont nyugat felől melegfront érkezik Magyarország fölé, emiatt a következő napokban csapadékosabbra fordul az idő - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Enyhülés inkább délen, délnyugaton várható, északkeleten viszont akár kiadósabb havazásra is számíthatunk.

Szakadozó felhősáv vonul kelet felé, mögötte a délutáni óráktól nyugat felől melegfronti felhőzet érkezik, estére a legtöbb helyen már erősen felhős lesz az ég.

Délelőtt nyugaton megszűnik a gyenge csapadék, átmeneti szünet után estétől északnyugat felől egyre több helyen eső, havas eső, északkelet felé haladva már inkább havazás valószínű.

A délnyugati szél este megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között alakul. Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.