Húszezer dollárt fizettek Donald Trump egykori kampánygurujának a magyar adófizetők egy hakniért

2018. augusztus 21., 13:21

Szerző:

Húszezer dollár (azaz csaknem 6 millió forint) jogdíjat kapott Stephen K. Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori főstratégája a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól a május 23-i fellépéséért a Várkert Bazárban – derül ki az Átlátszó birtokába került szerződésből. Az előadás költségeit végső soron az „Európa jövője” címmel megrendezett konferencia szponzora, a Külgazdasági és Külügyminisztérium fedezte.

A szerződést és a hotelszámlát Creede Newton amerikai újságíró kérte ki és kapta meg a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványtól (KKTTKK). Az adatkérés előzménye az volt, hogy Vajnai Attila, az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 elnöke kikérte Milo Yiannopoulos május 25-i fellépésének költségeit, és az általa megkapott dokumentumokból kiderült, hogy az egykori újságíró, mai troll szintén 20 ezer dollárt kapott budapesti fellépéséért a Schmidt Mária által főigazgatott közalapítványtól.

Creede Newton a The Mic-en megjelent cikkében összesen mintegy 60 ezer dollárra (majdnem 17 millió forint) becsüli Steve Bannon és Milo Yiannopoulos budapesti fellépésének költségét, megjegyezve, hogy ez egy alacsonyan képzett magyarországi munkavállaló négy évi munkabérének felel meg.

Steve Bannon esetében ráadásul egyértelműen kijelenthető, hogy közpénzből fedezték a fellépés költségeit, hiszen a szerződése hivatkozik a V4 elnökséghez kapcsolódó tudományos, társadalmi és kulturális programok megvalósításában való részvétellel kapcsolatos 1492/2017-es kormányhatározatra, továbbá arra is, hogy az ezzel kapcsolatos programok megrendezésére a konferenciát szervező közalapítvány a Külgazdasági és Külügyminisztérium vissza nem térítendő támogatásában részesült.

Schmidt Mária és Steve Bannon
Fotó: Facebook/Schmidt Mária

Ezek a klauzulák a Yiannopoulos és a KKTTKK közti szerződésben nem jelentek meg. Bannon szerződéséhez a KKTTKK csatolt egy 3 millió forintos hotelszámlát is – az nem világos, hogy ezt csak Bannon és stábja, vagy a konferencia több vendége hozta össze a budapesti Kempinskiben.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTTKK) éves közhasznúsági beszámolója alapján egyébként éppen a 168 Óra írta meg elsőként, hogy miközben a közalapítvány a sajtó egy részét kitiltotta a Bálnában rendezett konferenciájáról, így csak csellel tudósíthattunk arról, mik hangzottak el a közpénzből Magyarországra utaztatott amerikai előadóktól (legalábbis egyiküktől), egyértelmű, hogy adófizetői pénzből rendezték meg Milo Yiannopoulos „Veszélyek és esélyek a XXI. században" című előadását, illetve a Steve Bannon előadását is magában foglaló „Európa jövője" konferenciát.

Schmidt Mária és Milo Yiannopoulos
Fotó: Facebook/Schmidt Mária

A „V4-es elnökséghez kapcsolódó tudományos, társadalmi és kulturális programok megvalósítása" címen

a Külgazdasági és Külügyminisztérium 2017.09.01. és 2018.07.31. között olyan támogatási szerződést kötött a közalapítvánnyal, amely összesen 2 milliárd 156 millió 741 ezer forintra szólt, s amely összeget tavaly egyben meg is kapták Schmidték, ugyanakkor a tárgyévi összeg csupán 183 millió 162 ezer forint volt.

Mindez már a közhasznúsági beszámolót részletező cikkünk írásakor is azt sejtette, hogy a nagy sajtóvisszhangot kiváltó események: Milo Yiannopoulos „Veszélyek és esélyek a XXI. században" című előadása, illetve a Steve Bannon előadását is magában foglaló „Európa jövője" konferencia is ebből a közpénzből valósultak meg. Mostanra ezt már a KKM is elismerte.