Hova tűntek a hódmezővásárhelyi tao-pénzek? – A Fidesz ezzel is Márki-Zayt támadja

2018. november 12. 07:43 - szerző: Rajnai Attila

Még tovább lökte a hódmezővásárhelyi Fidesz-frakció Márki-Zay Pétert a csőd felé vezető úton, miután többhetes propagandakampány után a napokban rendkívüli közgyűlésen erőszakolták ki belőle azt az előterjesztést, amelynek értelmében a helyi látványsport-egyesületek nem fizetnek létesítményhasználati díjat a városnak. A kormánypárt bűnbaknak kiáltotta ki a polgármestert a tao-támogatások visszaesése miatt, miközben Lázár János befolyásának csökkenéséről szót sem ejtenek, és leginkább a város belügyének tekintik a történteket.

A versenysport általában nem a sportolók, hanem a szurkolók miatt igazán fontos a mindenkori hatalom számára. A drukkerek elkötelezettsége ugyanis jelentős bázisteremtő erő. Nem véletlen, hogy a hónapok óta tartó hódmezővásárhelyi politikai belharc legélesebb terepe a helyi sportfinanszírozás ügye, ez az egyik fő téma a közgyűlési üléseken. Márki-Zay Péter feltehetőleg későn ismerte fel, milyen érzékeny területre tévedt, amikor firtatni kezdte a helyi sportegyesületek taofinanszírozásának átláthatóságát, amit aztán az egyesületi vezetők személyes támadásként értékeltek, és egyként kezdték követelni az ellenzéki városvezető fejét.

Az ma már kideríthetetlen, mikor tudatosult az elmúlt években kánaáni körülmények között működő nagyobb sportegyesületek vezetőiben, hogy Lázár János miniszteri visszavonulása jelentősen visszaveti majd a taotámogatásukat: az előtt vagy az után, hogy Márki-Zay Péter az átláthatóság jegyében tételes elszámolásért kiáltott a tao kapcsán, lavinát indítva el ezzel. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a jövőben Hódmezővásárhely taokompatibilis sportegyesületei kevesebb adójóváírást fognak kapni a NAV-tól. Ez eddig évente százmilliókat jelentett a kluboknak, az elmúlt hét évben összesen 2,5 milliárd forintot. E rengeteg pénz nem tűnt el kézen-közön, elsősorban létesítményfejlesztésekre fordították: ebből épült például a vívócentrum, a bokszedzőterem, az országos versenyek megtartására is alkalmas uszoda, huszonnégy sportberuházás volt a városban. Mostantól ezeket a létesítményeket nem lehet majd fenntartani, mert a polgármester által mutyival megvádolt, eddigi taobefizető cégek nem hajlandók tovább támogatni a hódmezővásárhelyi egyesületeket. A helyi kormánypárti erők szerint a fordulatért Márki-Zay Pétert terheli a felelősség, emiatt fel is szólították arra, hogy kérjen bocsánatot Lázár Jánostól, hátha megenyhül a korábbi kancelláriaminiszter, és ismét szerez taotámogatókat a városnak.

Lázár János erre úgy reagált, hogy a független polgármester – ha támogatást szeretne a városi sportegyesületek számára – ne tőle, hanem azoktól a cégektől kérjen bocsánatot, amelyek prominenseit Fidesz-közeli oligarcháknak titulálta. Márki-Zay visszautasította Lázár szavait, mondván, ő a taorendszer kapcsán egyetlen vállalkozást sem vett a szájára.

Varga Ildikó jegyző, Márki-Zay Péter és Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlében
Fotó: vasarhely24.com

Abban a felek egyetértenek, hogy a vásárhelyi sportklubok a korábbi jelentős támogatásokat Lázár politikai lobbierejének köszönhették, hiszen a taopénzeknek csupán mintegy húsz százaléka érkezett a helyi vállalkozásoktól, a többi országos hatáskörű állami vagy magáncégek célzott adóbefizetéséből származott. Így például az online pornópápaként emlegetett Gattyán György brüsszeli székhelyű cégének hazai leányvállalata, a WebMindLicenses Kft. hat éve mintegy 150 milliónyi adót dobott szét a hódmezővásárhelyi sportegyesületek között, de hasonlóan bőkezű adakozó volt eddig az MMBF Földgáztároló Zrt., a HM Arzenál Zrt., valamint a Díjbeszedő Zrt. is, amelyek lényegében az ország bármely más térségében is eltaózhatták volna az adójukat.

A taopénzek miatt eldurvult vita következményeként lemondott posztjáról Fekete Ferenc, a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány kuratóriumi elnöke – őt Lázár János egy Facebook-bejelentkezése alkalmával a barátjának nevezte –, mert úgy vélte, méltatlan támadások érték, elvesztette a városvezetés bizalmát, és nem szeretné, ha hátrány érné a helyi sportegyesületeket.

Megkérdeztük Márki-Zay Pétert, hogy a városi sport fennmaradása érdekében bocsánatot kér-e Lázártól, mire azt válaszolta, nincs miért, mert minden, ami ebben az ügyben zajlik, üres vádaskodás. Elmondta: az egész azzal kezdődött, hogy megkereste őt az egyik helyi sportegyesület munkatársa, és elmesélte, a dupláját kellett aláírniuk annak az összegnek, amit ténylegesen kaptak támogatásként.

– Ekkor felkértem az önkormányzat illetékesét, hogy tételesen nézze át a költségvetésből kiutalt sporttámogatások elszámolását. Ezek mind rendben voltak, tehát az az eset, amiről az említett sportalkalmazott beszélt, nem lehetett más, mint taoelszámolás. Ezután ezekről is kértem egy elszámolást, ezt a legnagyobb megdöbbenésemre Fekete Ferenc a nyilvánosság elé vitte, felszólalt a közgyűlésben, azt állítva, hogy lopással gyanúsítottam meg – mondta lapunknak Márki-Zay.

Fekete Ferenc ugyanis a sportkuratóriumi elnökség mellett önkormányzati képviselő is, a Fidesz–KDNP-frakció tagja, és igaz ugyan, hogy az alapítványi munkájáért – amelybe beletartozik például a taopénzek egyesületek közötti elosztása – nem kap pénzt, de a bizottsági tagságért és a képviselőségért igen. Kérdés, mennyire lehetnek őszinték és elfogulatlanok a polgármester döntését bíráló helyi sportvezetők, akik közül az egyik Lázár János nagybátyja, a másik a Fidesz delegáltja, egy harmadik pedig annak a vadásztársaságnak a vezetője, amelyben Lázár János űzi a vadakat.

Visszaélésekre mindeddig nem derült fény, igaz, az elszámolási ellenőrzés még folyamatban van, és egyelőre nem tudni, mikorra fejeződhet be, mert az érintettek elmondása szerint több mint hatezer számláról van szó.

Az egyik legizgalmasabb kérdés jelenleg az, hogy melyik cég állt le a hódmezővásárhelyi taotámogatásokkal, és miért. Ebben sincs egyetértés a felek között, mert Márki-Zay Péter azt állítja, ahány cégvezetőt csak megkérdezett, mindannyian további támogatásukról biztosították a helyi sportegyesületeket.

– Ezek után felkértem a sportvezetőket, nevezzék meg azokat a cégeket, amelyek visszaléptek a taotámogatás folytatásától, mert akkor beszélek velük, de eddig még nem kaptam egyetlen cégnevet sem – mondta a polgármester.

Mi is megkérdeztük néhány nagyobb sportegyesület vezetőjét, hogy milyen kiutat látnak, hány cég esetében kapták már meg, és milyen összegben az aktuális taotámogatást, de kérdéseinkre egyikük sem válaszolt. Fekete Ferenctől sem sikerült választ kapnunk arra, hogy milyen konkrétumok merültek fel eddig a taotámogatások elszámolása kapcsán, de Lázár János sem reagált arra a felvetésünkre, hogyha netán bocsánatot kérne tőle Márki-Zay Péter, akkor segítene-e az átmenetileg Makóra irányított taopénzek Hódmezővásárhelyre történő visszacsatornázásában. Megkerestünk több mint egy tucat nagyobb céget írásban, amelyek korábban támogatták taójukkal a hódmezővásárhelyi sportegyesületeket, azt tudakolva, miért nem kívánják tovább folytatni itt a sportmecenatúrát, de nem válaszoltak.

Valószínű, hogy a kulisszák mögött közeledtek az álláspontok, és mindenki hátrább lépett egy kicsit, mert a napokban rendkívüli közgyűlésen a kormánypártok megszavazták a polgármester azon – saját magának egyébként nem tetsző – előterjesztését, amely szerint a látványsport-egyesületeknek a jövőben nem kell létesítményhasználati díjat fizetniük, ami éves szinten 53 millió forint bevételkiesést okoz a helyi költségvetésnek.

Igaz, ezt az összeget, ha végül tényleg nem kapnak Vásárhelyen kívülről is taotámogatást a sportegyesületek, amúgy sem tudták volna befizetni a város kasszájába. Azt viszont, hogy hosszú távon honnan lesz pénz az elmúlt években épült sportlétesítmények üzemeltetésére, egyelőre nem tudni.