Horror Szigetváron, eltűntek a holttestek a temető egyik kriptájából

2019. február 11., 19:51

Szerző:

A Bama szerint egy nő fel akarta újíttatni a családi sírhelyet, amikor a kriptán dolgozó kőfaragók észrevették, hogy üres, holott három koporsónak kellett volna benne lennie.

Elmondása alapján megdöbbenve kereste meg tavaly novemberben a temetkezési vállalatot, amely azóta sem tájékoztatták az ügy fejleményeiről. A Bama is megkereste a vállalatot, ahol azt mondták, hogy húsz éve, mióta ők üzemeltetik az adott temetőt, nem emeltek ki koporsót, urnát. A borzalom kiderítése tehát még hátravan.

Szigetváron nem ez az első horrorisztikus eset. Tíz éve történt, hogy ismeretlen eredetű csontokat, feltört kriptákat találtak a turbéki temetőben. A helyiek szerint évek óta hordták a kriptába a temető alkalmazottai azokat az exhumált csontokat, amelyek a felszámolt sírokból kerültek elő. A temetőben nem fért be egy elhunyt a családi kriptába, mert azt korábban már más koporsókkal zsúfolták tele.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.