Lejárt a próbaideje a Honvédkórház orvosigazgatójának, ezért kellett mennie, tagadják a sajtóhírt, hogy kirúgták volna

2020. február 4., 12:22

Szerző:

Kirúgták a Honvédkórház októberben kinevezett orvosigazgatóját, Jákó Kingát a kórház főparancsnoka – írta meg saját forrásokra hivatkozva a 444.hu

A portál szerint az orvosigazgatót nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették, amiről Kun-Szabó István főparancsnok egy csütörtöki minisztériumi látogatás során szerezhetett tudomást - legalábbis ezzel indokolták a menesztést a pénteki vezetői értekezleten.

Kun-Szabó István, a Honvédkórház főparancsnoka

A 168 Óra kérdésére a Honvédelmi Minisztérium azt írta,

az orvosigazgató megbízását a próbaidő lejártával szüntette meg a honvédelmi miniszter. Munkáját az intézményben folytatja tovább. „A közeljövőben kerül sor a kórház szervezeti átalakítására, és ezzel egyidejűleg az új orvosigazgató személyének megbízására vagy kinevezésére” – tették hozzá, a nemzetbiztonsági részre, bár rákérdeztünk, nem tértek ki.

Jákóról annyit tudni, hogy a Semmelweis Egyetem orvosszakmai, finanszírozási és minőségbiztosítási igazgatója volt, nyolc év után, 2014-ben az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója lett, ahonnan 2016-ban távozni kényszerült. Innen került 2019 őszén a Honvédkórház orvosigazgatói pozíciójába.

Jákó Kinga helyét megbízott orvosigazgatóként a fogorvos végzettségű Muzsay ildikó veheti át, aki 2018 októberében az akkor lemondott Tamás Róbertet is helyettesítette.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.