Hogy volt?

Szinte napra öt éve, hogy Sólyom László, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke különös telefonhívást kapott útban a parlamentbe. Orbán Viktor hívta, a Fidesz elnöke. Figyelmeztette: ne lepődjön meg, ha a Házban „különös dolgokat tapasztal”. Az elnökválasztás valóban rendhagyó volt. Előbb a szocialisták jelöltje, Szili Katalin vezetett. A koalíció képtelen volt egyezségre jutni. A második fordulót az ellenzék „kihagyta”. Bevetette a taktikai fegyvert, a titkos átszavazók „vakondokkommandóját”.

A másnapi „döntőben” látványos küzdelem dúlt a szavazófolyosón. A fülkék mellett Áder frakcióvezető állt őrt. Csapody képviselő „homlokára ragasztott” cetlivel járkált alá s fel, jelezvén: olvasd el, ha akarod! Egy koros fideszes pártkatona „látási zavarok miatt” tévesen ikszelt. Ellenőrizték, visszaküldték. Ma már nem képviselő. Sólyom László három szavazattal győzött.

Még aznap feleskették. Az új elnök független jelöltnek titulálta magát. A kiforrott demokráciák értékeire, szakmai következetességére világéletében kényes Sólyom azóta sem kommentálta megválasztásának fura körülményeit. A kezdeményező Védegylet végül is elégedett lehetett, a Fidesz is nyert, az SZDSZ a rendszerváltó jogászt (Antall egykori harcostársát) a múlt iránti tiszteletből „el tudta fogadni”. Csak Szili Katalin sebei nem gyógyultak be soha többé.

Sólyom László első mondata mellbevágó volt: „Nem akarok szeretett elnökük lenni.” Ezt a programot meg is valósította. Sokféle elnöki szerepfelfogás létezik. Göncz rendszerváltó apafigurája, a „jóravaló, félénk tanáremberé”, mint Mádl. Sólyom személyiségéből viszont hiányzott minden közvetlenség, barátságosság, szívélyesség. Ő volt a szigorú tanszékvezető, akit tisztelnek, de félnek. Ahogy mondta: „passzív elnöki” szerepre készül. Néma rendszer- és alkotmányőrnek, aki ha kell, közbeavatkozik. Öncélúan nem akar szerepelni. Ha ezt tekinti passzivitásnak, milyen lehetne „politizáló elnökként”?
Sólyomnak komoly politikai múltja volt. Láttuk őt a Nemzeti Kerekasztalnál, Antall József oldalán. Nem feledhetjük, hogy ő elnökölte az Alkotmánybíróságot, amikor eltörölték a halálbüntetést. A négyéves Antall–Göncz-médiacsatában salamoni ítéletekkel támogatta a koalíciót. S persze az ő elnökségének idején „ritkították meg” a Bokros-csomagot.

Mondják: a szocialisták iránti nehezen palástolt ellenszenve a kilencvenes évekre megy vissza. Megsértődött. Ahogy fogytak az alkotmánybírák – szokás szerint nem tudtak dűlőre jutni a pártok –, és Sólyom mandátuma is fogyott, a dörzsölt Horn Gyula állítólag felkereste, s kilátásba helyezte: „megoldás híján” újabb elnöki éveket nyerhet. Semmi sem lett belőle, a vészhírre a koalíció gyorsan kiegyezett (1998). Ez örök tüske lehet. Az alkotmánybírósági elnökséget Sólyom a szakma csúcsának tartja. Álmában lila talárt visel.

A köztársasági elnökséget – Hack Péter szerint – „jó értelemben vett dogmatizmussal” viselte. „Van alkotmányos eszményképe arról, miként kell a jogállamnak üzemszerűen működnie.” Ám ez az eszme nálunk csak utópia. Pedig Sólyom szerint „ha valaki ettől eltér, az alkotmányt tapossa sárba”. Legnagyobb meglepetésére a Fidesz most éppen ezt teszi. Ahol „rend van”, ott a törvény is akadály. Orbán az Alkotmánybíróságot önkorlátozás nélkül alakítja.

Nem tudni, miként kezdődött Sólyom elnök és a Gyurcsány-kormány háborúja. A stabilizációs csomagot a Sándor-palota lakója még gond nélkül átengedte. 2006 őszére azonban Sólyom a miniszterelnök lemondásának követeléséig jutott el, ami még Magyarországon is ritkaság.

Debreczeni József közíró szerint tévhit, hogy az elnöknek „pártok felett kell állnia”. A „nemzet egységét” kell megtestesítenie, de ez nem jelent értéksemlegességet. A jelenlegi elnöki jogkör a hajdani koalíciós időkben alakult így, amikor kisgazda volt a miniszterelnök, és Tildy Zoltán a köztársaság elnöke.

Sólyom Lászlót kezdettől irritálhatták a pártok, főleg a kormánypártok. Idegesítette a politikai hangnem elfajult agresszivitása. Baloldali kritikusai néha elfelejtik: nemcsak az MSZP-nek, a Fidesznek is „be-beszólt” néha, kezdettől nehezményezgette a parlamenti ki-bevonulósdi gyermetegségét.

Ám igazán kemény, szinte kíméletlen hangot csak Gyurcsánnyal szemben engedett meg magának 2006 őszén. Az őszödi beszédre reagálva „erkölcsi válságról” értekezett, ki nem mondva, de érzékeltetve: a Gyurcsány-kormány leváltására szólítja fel a kormánypártokat. („Az ország dönt a miniszterelnök személyéről.”) Ettől kezdve egészen más színben tűnt fel Sólyom szokásos jogi pedantériája, alkati aktivizmusa. Eljött a „betartások demokráciájának” ideje.

Sólyom elnök páratlan odaadással dolgozott. Háromszor annyi törvényt „kaszált el”, tartott-küldött vissza, továbbított az Alkotmánybíróságra, mint az elődei tizenöt év alatt. Mindegy volt, hogy „termálvíztörvényről” vagy füstadóról van szó, Sólyom elnöki töltőtolla beszáradt. S hiába volt a kifogások zöme megalapozott, és slendrián a törvényalkotói munka, hiába nyerte sorra a presztízscsatákat, a szocialistákban élt a gyanúper: az elnök „ellenük dolgozik”. Kimondottan kampányízűnek tűnt például a Gyurcsány-kormány lemondásáról szóló utólagos kommentárja: „jobban járt volna” az ország, ha előrehozott választásokat tartanak. Orbánék természetesen lapítottak: a Fidesznek nem volt nagy kedve fejest ugrani a válságkezelés kellős közepébe.