Hihetetlen, de a legszegényebb magyarok bíznak a leginkább az Orbán-kormányban

A baloldali érzelműek bizalma is nagyobb a Fideszben, mint annak idején az MSZP-SZDSZ kormányokban volt.

2018. november 15., 10:31

Szerző:

A baloldali érzelmű magyarok jóval nagyobb mértékben bíznak a jobboldali Orbán-kormányban, mint annak idején az MSZP-SZDSZ kormányokban - írja az ATV honlapja a TÁRKI által kiadott Társadalmi Riport 2018 című tanulmány nyomán. Az elemzés szerint Magyarországon, általánosságban 2007 és 2011 között nem csökkent a politikai intézményekbe vetett bizalom.

Ez viszont a tanulmány szerint leginkább annak köszönhető, hogy itt a gazdasági visszaesés már 2006-ban, Gyurcsány Ferenc második miniszterelnöki ciklusa idején elkezdődött. Ez pedig már a kormányzat iránti bizalom jelentős csökkenéséhez vezetett már a 2008-as gazdasági világválság kirobbanása előtt is.

A 2010-es választásokon hatalomra kerülő Orbán-kormány iránt a jobboldali beállítottságú állampolgárok bizalma erősen nőtt, és így az egész politikai intézményrendszer iránt is. Ennek mértéke ugyanakkor életkor és társadalmi státus szerint is eltérő.

Jól látszik, hogy az átlagosnál nagyobb mértékű volt a bizalom növekedése a középkorúak (35–64 évesek) körében, és az átlagosnál alacsonyabb az idősek körében.

Meglepőnek tűnhet, de az átlagosnál nagyobb mértékű bizalomnövekedés tapasztalható a munkanélküliek/inaktívak körében és a jövedelem szerinti legszegényebb negyedben, míg az átlagosnál alacsonyabb volt a bizalom emelkedése a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők és a magas jövedelműek körében.

A politikai intézmények mellett a tanulmány a jogrendszerbe, illetve rendőrségbe vetett bizalmat is részletezte. Itt az átlagosnál nagyobb mértékű a bizalom növekedése a középkorosztály és az alacsony jövedelmű negyedben, míg az idősek, a felsőfokú végzettségűek és a magas jövedelműek körében az átlagosnál kisebb mértékben nőtt a bizalom.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.