Hét centrum látja majd el a sürgősségi gyermekellátást

2019. június 3., 09:34

Szerző:

Hét centrumba szervezi a kormányzat a gyerekek sürgősségi és baleseti ellátását, az átalakítást már el is kezdték – tudta meg a Népszava. A program majdnem 14 milliárd forintba kerül, és az a célja, hogy maximum 90 percen belül hozzájussanak a legkorszerűbb ellátáshoz a gyerekek.

Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint mindig lesznek olyan esetek, amelyeket nem lehet azonnal megoldani.

– Van jó néhány olyan trauma, ami csak nagyon ritkán fordul elő, ilyen például az áthatoló szemsérülés, vagy egyes szájsebészeti ellátást igénylő esetek. Ezekre a helyzetekre a szakemberek hiánya miatt sem lehet folyamatos 24 órás szakmai teamet működtetni szerte az országban

– jegyezte meg a szakember.

A tervezett országos hálózatban több fővárosi és öt vidéki – győri, debreceni, szegedi, miskolci, pécsi – centrum lesz majd, amelyekben egy helyen elérhető lesz valamennyi szükséges orvosi ellátás a legsúlyosabb balesetes sérülések kezelésére.

Fotó: Heim Pál Gyermekkórház Facebook-oldala

Velkey György elmondta azt is, hogy a tervezett fővárosi gyermeksürgősségi rendszernek még van néhány bizonytalan pontja, de a centrumok kialakításával nagyobb lesz az esélye a gyorsabb, hatékonyabb ellátásnak. Marad azonban néhány olyan orvosszakmai terület, mint például a speciális szemészeti ellátás, vagy az egyes arc-szájtraumák ellátása, ami továbbra is a felnőtt szakcentrumoknál marad.

– Sajnos a nagyon ritka helyzetekre nem lehet rendszert, betegutat építeni, de törekedni kell rá, és helyi megoldásokat kell kidolgozni – állapította meg a főigazgató.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.