Hernádi Judit az SZFE-ről: „Azt nem lehet lerombolni valakiben, hogy azt gondolja, amit szeretne”

2020. szeptember 11., 09:36

Szerző:

„Az egyetem körüli történések számomra riasztóak. Lényegében olyan szellemi polgárháború van körülöttünk, melyben lehetetlen létezni, dolgozni, gondolkozni – és nem tehetjük a dolgunkat. Megmerevedtek a frontvonalak. Jelen körülmények között konszenzusra, továbblépésre nem látok esélyt. Vissza kellene térni a kezdő pillanathoz. A szenátus jogainak és feladatainak tisztázáshoz. Egy művészeti egyetem szabadsága nemzeti ügy. Továbbra is úgy gondolom, nem történhet semmi az egyetemmel való egyeztetés nélkül. Tiszta lap kell. Újratervezés”

– írta Rudolf Péter a 24.hu érdeklődésére az SZFE-ügy kapcsán. 

A lap Hernádi Juditot is megkérdezte,  mit szól a fejleményekhez.

„Nem tudom megmondani, hogy Vidnyánszky Attila mit hiányol, de az biztos, hogy semmit nem lehet ráerőszakolni emberekre. Se innen, se onnan. Hál’ istennek, Vidnyánszkynak Kaposváron volt alkalma már egy színészképzést felépíteni, a diákok tehát választhattak a két lehetőség között, és biztos volt olyan, aki Kaposvárt jelölte meg elsőnek. De ráerőszakolni a másik félre semmit nem lehet – mondta a színésznő, aki szerint a diákok tiltakozása egy nagyon nehezen megtörhető lázadás, mert „azt nem lehet lerombolni valakiben, hogy azt gondolja, amit szeretne” – tudatta, a színésznő, hozzátéve:

„Mellettük állok, amennyire csak tudok."

Hernádi Judit  jó dolognak tartja, ha valaki konzervatív és keresztény, és ezekben az értékekben hisz. „Így kerek a világ, hogy minden egyszerre van jelen, ezek nélkül a másik oldal sem találja a helyét. Egy azonban biztos: mind a tudományos felfedezések, mind a művészi újítások akkor történnek, ha az ember nyitott. Ennek pedig a konzervatív szó eleve ellenáll” – jegyezte meg.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.