Pert nyert a Pesti Srácok ellen Újbuda polgármestere, László Imre nem zaklatta a kolléganőjét 2012-ben

2019. november 12., 17:10

Szerző:

László Imre, Újbuda DK-s polgármestere helyreigazítási pert nyert a Pesti Srácok ellen – közölte a párt. A kormánypárti portál (valamint az álhírt átvevő Origo és TV2) az október 13-i önkormányzati választás előtt állította a politikusról azt, hogy 2012-ben többször is szexuálisan zaklatta egy kolléganőjét.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy

a Pesti Srácok nem mondott igazat, és helyreigazításra kötelezte a portált.

A polgármestert Czeglédy Csaba védte a bíróságon.

Ami a Pesti Srácokat illeti, a lap – mint az Index írja – nem hajlandó sérelemdíjat fizetni a Jobbik két képviselőjének, Gyöngyösi Mártonnak és Z. Kárpát Dánielnek, ezért az érintettek a múlt héten végrehajtást indítottak a portál ellen. A lapnak 600-600 ezer forintot kellett volna fizetnie a képviselőknek, ugyanis még a 2018-as országgyűlési kampányban azt hazudták róluk, hogy több száz milliós luxusvillákban laknak – közölte a Jobbik.

Nemrég Juhász Péter is végrehajtást indított a Pesti Srácok ellen, ám ezután szinte rögtön fizetett a portál.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.