Helyreigazítás

2018. augusztus 14., 09:52

Szerző:

,A 2017. június 8. megjelent lapszámunkban közölt, „Zűrzavar a Páva utcában" címet viselő cikkünkben több valótlan állítást is megfogalmaztunk. Ezek közé tartozik, hogy a Holokauszt Emlékközpont „oktatásra nem használható, mert nincsenek benne osztályok befogadására, vetítésre alkalmas termek." Ezzel szemben a Holokauszt Emlékközpont kettő, egyenként több mint negyven fő befogadására alkalmas oktatóteremmel rendelkezik. Mind a kettő felszereléséhez hozzátartoznak a modern oktatási, prezentációs és hangtechnikai eszközök. Valótlanul állítottuk, hogy az intézményben „főigazgatón és a titkárnőn kívül már csak egy állandó munkatárs van, a jogász". Ezzel szemben az intézményben tizenkilenc munkavállaló áll állandó alkalmazásban. Valótlanul állítottuk, hogy „az említett jogász fogalmazza a felmondó leveleket, nem túl hatékonyan: egy elbocsátott dolgozónak például húszmillió forintot ítélt meg kártérítésként a bíróság". Ezzel szemben a valóság az, hogy „az Emlékközponttal munkaviszonyban álló jogász az említett dolgozó elbocsátása után mintegy öt évvel létesített munkaviszonyt az Emlékközponttal, tehát az ő hatékonysága semmilyen esetben sem mérhető egy öt évvel korábbi döntés fényében. Az említett eljárás pedig cikkünk megjelenése óta az alperes pernyertességével zárult, de cikkünk megjelenése időpontjában a másodfokú döntés végrehajtása felfüggesztés alatt állt. Valótlanul állítottuk, hogy „a Páva utcában most végeláthatatlan pereskedés folyik. Ezzel szemben a valóság az, hogy az emlékközpontnak jelenleg egy (cikkünk megjelenésekor kettő) pere van, amelyek közül az egyik valóban 2011 óta húzódott, de ennek az alperestől független, perjogi okai vannak.