Házkutatást tartott és adathordozókat foglalt le az ügyészség a cserkeszőlői polgármesteri hivatalban

2019. november 28., 13:21

Szerző:

Szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség kutatást tartott Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal helyiségeiben – jelentette be Varga Attila polgármester.

„A kényszerintézkedés célja olyan tárgyi bizonyítási eszközök, elektronikus adatok felkutatása és rögzítése volt, melyek köthetők a Központi Nyomozó Főügyészség egy nyomozásához. Ezen nyomozás nem kapcsolható semmilyen módon a jelenlegi vezetéshez. Mi csak elszenvedő alanyai vagyunk a kényszerintézkedésnek”

– írta Varga Attila.

A házkutatás miatt a Polgármesteri Hivatal a katonai ügyész utasítása alapján zárva volt, a beérkező telefonokat sem fogadhatták a dolgozók. A polgármester közölte, hogy

„mind papír alapú, mind elektronikus rögzítésű adatok és ezek hordozói lefoglalásra kerültek”.

Fotó: Facebook

Varga Attila megjegyezte, hogy csütörtökön felmérik a helyzetet, és intézkednek az ügyfélfogadás és a hivatali munkarend visszaállításáról, de hozzátette, hogy lehet, hogy ez még a pénteket is igénybe veszi. A csütörtöki képviselő-testületi ülésről is a helyzetfelmérés után dönt.

Varga Attila október 13-án 60 százalékkal nyert az önkormányzati választáson. A település előző polgármestere, a fideszes Szokolai Lajos idén már nem indult a posztért.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.