Haza. Szeretet. Európa. – programot hirdetett az MSZP

2019. február 25., 14:10

Szerző:

Az MSZP elnöke szerint pártja európai parlamenti (EP-) választási programjának célja egy gyűlöletmentes, együttműködő Európa megteremtése, amely az európai polgárok mellett a magyar polgárok érdekét is szolgálja.

Tóth Bertalan, aki az MSZP EP-listavezetője is, hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón ismertette a Haza. Szeretet. Európa. című programot.

Közölte: elsősorban a magyar emberek érdekeit kell képviselni az EU-ban, ezért szerepel programjuk címében a haza. A szeretet azt jelenti, hogy a nemzeti érdeket nem gyűlölettel, hanem együttműködéssel, nyitottsággal kell képviselni. Magyarországnak pedig Európában helye – indokolta a program címét.

Tóth Bertalan széttépte a kormány Soros György üzletembert és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét ábrázoló plakátjának kinyomtatott változatát, mondván: így szeretné bemutatni, milyen Európát nem szeretnének.

Szerinte a Fidesz olyan állításokat fogalmaz meg, amelyeknek semmilyen valóságalapjuk nincs, és a legmélyebb félelmekre építve, gyűlölettel akar mandátumot szerezni.

Az MSZP olyan Európát képzel el, amely az emberekről szól, a szociális Európa programját valósítja meg, vagyis az európai polgárok mindennapi életét segíti – mondta a pártelnök. 

Európai színvonalú oktatásra, egészségügyre van szükség. Olyan Európát szeretnének, ahol a munkavállalók és a szakszervezetek jogait közös szabályok védik, és nem fordulhat elő, hogy multicégek, nyugati tőkések magyar jogszabályokat rendelnek meg - fogalmazott.

A minimálbér és minimálnyugdíj egységes uniós szabályozását és egy fiatal házasoknak szóló bérlakásprogramot javasolt. 

Tóth Bertalan a határvédelem fontossága mellett hangsúlyozta az emberi jogok védelmét, és kezdeményezte Magyarország csatlakozását az uniós ügyészséghez.

Szerinte Európának olyan gazdasági környezetet kell teremtenie, amelynek nem a növekedés a célja, hanem a növekedés az eszköze arra, hogy biztosítsa az európai polgárok jólétét.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, a párt EP-listájának második helyezettje arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesznek legutóbb 2009-ben volt közzétett EP-választási programja, és a nagyobbik kormánypárt most, tíz évvel később éppen az ellenkezőjét képviseli az abban foglaltaknak.

A politikus hazafi jelzővel jellemezte a szocialisták programját. Kijelentette: hazafiság és európaiság nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak. A globális kihívások ellen csak egy egységes és erős EU-ban lévő Magyarország tud harcolni – mondta, hozzátéve: aki ez ellen tesz, az a haza ellensége. Márpedig az Orbán-kormány éppen kifelé viszi Magyarországot Európából – hangoztatta.

Ujhelyi István szerint az orbáni politika kézzelfogható károkat okoz Magyarországnak, miközben folynak az unió következő költségvetéséről szóló tárgyalások. Hogyan akar Orbán Viktor a magyar érdekekért küzdeni, ha már „a néppárt is kiutálja"? – firtatta.

Szanyi Tibor, a párt EP-képviselője, a lista harmadik helyezettje a szociális jogok biztosítását nevezte a következő uniós ciklus egyik fontos célkitűzésének.

Az európai minimálbér és -nyugdíj nem azt jelenti, hogy egy luxemburgi benzinkutas nyugdíja ugyanannyi lesz, mint egy bolgár földművesé - mutatott rá. Kifejtette: azt kell megnézni, hogy az adott ország gazdasági színvonalához képest melyek azok a normák, amelyek alapján a minimálbért és a minimálnyugdíjat meg lehet állapítani. Szerinte Magyarországon az európai minimálnyugdíjnak 116 ezer forintnak kellene lennie a jelenlegi 28 ezer helyett.

Szorgalmazta az áfa csökkentését, a férfiak és nők egyenlőségét. Javasolta az okosfalu program megvalósítását, amely a digitális vívmányok közösségi alkalmazásával emelné a helyben élők jólétét.

Tüttő Kata, az MSZP országos elnökségének tagja, a lista negyedik helyezettje az egészséges otthon, a tiszta levegő, a jó minőségű élelmiszer biztosítását nevezte fontos célnak. Ma több mint 80 millió európai él penészes, nem jól fűthető és hűthető lakásban – mondta. Azon szeretne dolgozni – folytatta –, hogy ezeket a lakásokat úgy újítsák fel, hogy az uniós környezetvédelmi célokat is szolgálják.

Kálló Dániel, a Független Diákparlament képviselője, az MSZP EP-listájának ötödik helyezettje az élethosszig tartó tanulás meghonosítását, valamint az ifjúsági lakhatás biztosítását és a munkanélküliség elleni fellépést szorgalmazta.

Tóth Bertalan megerősítette, hogy a Párbeszéddel közös listája lesz az MSZP-nek. Kérdésre elmondta, a héten leülnek a Párbeszéddel és véglegesítik a listát, amelyet majd még mindkét párt illetékes testületeinek jóvá kell hagyniuk.

A pártelnök egy másik kérdésre szimbolikus döntésnek nevezte, hogy ő vezeti az MSZP listáját, bár nem megy ki az EP-be. Listavezetői helye azt jelenti, az MSZP teljes mellszélességgel vesz részt a kampányban – magyarázta.

Arra a felvetésre, hogy a nemzetek Európáját vagy az európai egyesült államok megvalósítását támogatják-e, az MSZP-elnöke közölte: középen állnak, az egységes Európában hisznek, amely javít polgárai életkörülményein. Tóth Bertalan Európa sokszínűsége miatt illúziónak tartotta az európai egyesült államok elképzelést, míg szerinte a nemzetek Európája a szélsőséges, populista erőknek arról szól, hogy minél kevesebb uniós szabályt kelljen betartaniuk.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.