Havi 700 ezres fizetést kap a Szegedi Tudományegyetemtől Habony egyik embere, aki Orbán Facebook-oldalát is kezelte

2019. április 1., 17:42

Szerző:

A szeged.hu közérdekű adatigényléssel fordult a Szegedi Tudományegyetemhez (SZTE), nemrég ugyanis kiderült, hogy állást kapott az egyetemen Kobza Miklós, aki Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójának, Habony Árpádnak a stábjába tartozik. Kobza korábban Orbán Facebook-oldalát szerkesztette, illetve egy ideig a kormányfő fotósa is volt, utána pedig két évig a közmédia sajtófőnökeként dolgozott. Ő is azok között van, akiket a városba küldtek a Fidesz Botka László polgármester elleni kampánya miatt – írja a 444.hu.

Tavaly év végén derült ki, hogy a kormánypárt komoly energiát fektet abba, hogy Szegeden megbuktassák az őszi önkormányzati választásokon a szocialista városvezetést. Azt a Magyar Narancs írta meg, hogy Kobza állást is kapott az egyetemen.

Kobza Miklós
Fotó: Facebook

Az intézmény főigazgatója, Dömötör Máté elmondta, hogy Kobza részt vesz a 2019/2020-as beiskolázási év hallgatói toborzási munkafolyamataiban. Ezen belül az országos sajtómegjelenéseket intézi, és erősíti az egyetem nemzetközi imázsát.

Az már a szeged.hu közérdekű adatigényléséből derült ki, hogy a volt MTVA-s sajtófőnök

ezért a munkáért az SZTE-től havonta bruttó 700 ezer forintot kap.

Kobza szerződésével kapcsolatban az alábbi választ adta az Index érdeklődésére:

„Kapcsolatban vagyok a helyi fideszesekkel, akik győztes várost akarnak faragni Szegedből, amelyik nem kimarad az országos, gazdasági-ipari fejlődésből, hanem egyik résztvevője, motorja annak. Szeged ugyanis bár gyönyörű város, adottságaihoz mérten elképesztően alul teljesít. 2010 óta számtalan vidéki város előzte be Szegedet gazdasági teljesítményben. Hiba lenne, ha Szeged továbbra is kimaradna a Szombathely-Győr-Veszprém-Budaörs-Hatvan-Gyöngyös-Miskolc-Szolnok-Nyíregyháza-Debrecen ipari tengelyből és fejlődésből. Annak elérését támogatom, hogy Szeged az Egyetem szellemi vezetésével visszakerüljön az ország és a Délvidék térképére mint regionális főváros. Ez a szerepvállalásom lényege.”

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.