Havi 650 ezer forintos fizetést adna a magyarságkutatóknak, 3-tól 30 éves korig formálná a magyarok tudatát Kásler Miklós minisztériuma

2019. június 24., 07:43

Szerző:

hvg.hu megszerezte azt az Orbán-kormány számára készült titkos előterjesztést, amely a 2019 januárjában útnak indított Magyarságkutató Intézetről szól. A Magyarságkutató Intézet Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének a szívügye, a dokumentumból pedig kiderül, hogy a tárca mindössze fél év után többletforrásokat kér a működtetésére az Orbán-kormánytól.

Az Emmi fájlalja, hogy mindössze 64 fő – 40 fő szakmai, ebből 33 fő tudományos munkatárs, illetve 12 fő „funkcionális munkakörben”, többségük közalkalmazottként – vehet részt az intézeti munkában, és azt szeretné, ha 101 munkatársat vehetne fel. A 2019. évi támogatása összege 844,7 millió forint, a plusz 37 tudományos kutatóra további 341 millió forintot kér minden évben. A kutatókat egyébként havi 650 ezer forintos fizetéssel várják.

„A felvenni tervezett, tudományos fokozattal rendelkező kutatók esetén havi 650 ezer forint összegű személyi juttatással kalkuláltunk, ami álláspontunk szerint nem túlzó”

– hangzik az előterjesztés. Ennek megfelelően hajmeresztő elképzelésekből nincs hiány az előterjesztésben. A Magyarságkutató Intézet

  • 2022-ig 4,5 milliárd forintból létrehozná a Magyar Eredet Múzeumot a pécsi Megyeházán,
  • 150 millió forintból Vajdahunyad várának egy részében Hun-magyar Múzeumot alakítana ki,
  • tudományosan megalapozná a nemzeti identitás és emlékezet formálását, hogy a 3-30 éves korosztályban „egészséges gondolkodás” alakuljon ki.

A kedvenc mondatunk az előterjesztésben így hangzik:

„Cél, hogy a hozzánk látogató turisták új információkkal, tudattal hagyják el Magyarországot, amelyre ezentúl a »szocialista blokk« helyett Európa szervező, Európát mindannyiszor megvédő, erős magyar államra gondoljanak, amely országnak és népnek elismerés, és tisztelet jár.”

Az előterjesztésben szerepel egy fejezet a vita tárgyát képező kérdésekről. Ebből derül ki, hogy a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumnak nem tetszik  a 341 millió forintos kérés, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezelésért felelős miniszter pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a pécsi Megyeháza helyzete összetett, hiszen a Baranya Megyei Önkormányzat mellett benne működik több központi költségvetési szerv helyi kirendeltsége is.

A Magyarságjutató Intézet működését eddig nagyrészt homály fedte azon kívül, hogy 844,7 millió forintos költségvetéssel indították el, amelyhez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) májusban adott még 410 milliót.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.