Hatmillióra süllyedhet Magyarország lakossága, ha így mennek tovább a dolgok

2018. november 9. 10:45 - szerző: 168 Óra

A legrosszabb forgatókönyv szerint 2070-re hatmillió magyar élhet az országban – ez derült ki a hvg.hu szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének Demográfiai portré 2018 című tanulmánykötetéből. Bár az Orbán-kormány legfőbb témája – a bevándorlás mellett – jelenleg a gyermekvállalási kedv felpörgetése, és több intézkedés is ebbe az irányba mutat (adókedvezmény, CSOK stb.), a demográfiai folyamatok egyelőre nem javulnak.

A KSH tanulmánya szerint hazánk lakossága a két legutóbbi népszámlálás (2001 és 2011) között több mint 200 ezer fővel csökkent, azonban a KSH adatai szerint a népességveszteség 2001-től 2017-ig már a 400 ezer főt is meghaladta. A folyamat egyik oka a természetes fogyás, a másik az elvándorlás, előrejelzések szerint pedig tovább fog csökkenni a népesség. A népességszám 9 millió fő körül fog stabilizálódni, de a legvalószínűbb változat szerint 7,75 millió, kedvezőtlen esetben pedig 6 millióra csökkenhet Magyarország népesség 2070-re.

A magyar idősek egészségi állapota, illetve állapotuk szubjektív megítélése európai viszonylatban negatív képet mutat: a 65 év felettiek 18 százaléka rossznak, 10 százaléka pedig nagyon rossznak ítéli egészségi állapotát. 1993 és 2013 között a férfiak és nők születéskor várható élettartama átlagosan évi 0,35 évvel emelkedett, de azóta ez a szám stagnál. 72,3 év körül ingadozik a férfiak, 79,2 év körül a nők körében.

Nőni látszik a gyermektelenség, mert az első gyermeküket vállalók aránya az ezredfordulón megfigyelhető 92 százalékról 84 százalékra csökkent. Azaz 8-ról 16 százalékra emelkedett a gyermektelenek aránya.

Csökkent viszont az elvándorlás mértéke: növekszik a külföldről hazatérők aránya, két éve 242 ezer olyan ember élt itthon, aki itt született, de élete során legalább 1 évet élt külföldön.